Elindult a fiú és a lány,
kéz a kézben, egy szép nap hajnalán.
Mentek, mendegéltek erdőkön-mezőkön túlra,
boldogan csiviteltek egymáshoz bújva.
Sütött a Nap, gyengéden fújt a lágy szellő,
kacagva követte útjukat egy felhő.
Így bandukoltak napokon, hónapokon át,
míg meg nem látták a hegyet: a Problémát…
De nekivágtak bátran, elindultak az ösvényen,
a fiú vezette a lányt, hogy az ne féljen.
Botladoztak a sötétben, félretolták a belógó ágakat,
s közben próbálták nem hallani a hangokat…
Majd hirtelen kiértek egy tisztásra a túloldalon,
megnyugodtak, hogy átértek, örültek nagyon!
Ölelték, csókolták egymást szenvedélyesen,
így folytatták útjukat, békében, szerelmesen…
4 hozzászólás
Kedves Ninike!
Jól sikerült vers a szerelmesek útján. Szépen leirtad, az utet, amelyik a nagy szerelemhez vezet, amit csak akkor tudunk igazán értékelni, ha az ubaeső nehézségeket együtt oldottuk meg. Erre csak egy idézetet tudok irni:
"Azt akarom, hogy ragadjon el a hév, hogy lebegj a mámortól, fakadj dalra, lejts dervis táncot. Légy eszelősen boldog, vagy legalább légy rá nyitott. A szerelem szenvedély, megszállottság, mely nélkül nem lehet élni. Légy fülig szerelmes, olyat találj, akit őrülten szeretsz, és aki ezt viszonozza. Ha szerelem nélkül mész végig az úton, akkor egyáltalán nem is éltél."
üdv. Toni
Köszönöm, Toni!
Szép és igaz ez az idézet.
Kedves szavakkal megírt versed tetszett, szépen csengő rímjeivel hangulatos és könnyed.
Szeretettel: Kata
Köszönöm, Kata!
Örülök, hogy tetszett. Pedig kicsit összecsaptam… Fél óra alatt született meg… 🙂