Ahogy egy Őz végigsuhan.
Halkan, kecsesen lép csendben,
Látni sem lehet, megfoghatatlan.
Szemeiben az erdő minden színe,
Karcsú vonalaiban harmónia.
Lágyan énekel egy fülemüle,
Dalában vágyódás és melankólia.
Érzelmek forrása, ahol csillapítja szomját,
Fodrozódik a tó vize, ahogy iszik.
Ha megérinted érzed tüze forróságát,
Ösztönlény Ő, de az erdő benne bízik.
Hagyja járni, kelni, szabadon.
S csak figyeli Őt némán.
Csodálja, gyönyörködik benne titkon,
Hisz egy csoda, egy Tündérbogár!
5 hozzászólás
Nyugalmat sugárzó vers, nagyon idilli!
Köszönöm szépen! Hát igyekszem, örülök, hogy tetszik…ez csak úgy jött…Kösz, mégegyszer!
ha behunytam volna a szemem odaképzeltem volna azt a képet amit lefestettél nagyon szép, és örültem, h jártam a lelked erdejében.
Nagyon szép ez a vers, Igazán nagyon szép!
Falevél
Nagyon szépen köszönöm Falevél! Örülök, hogy te is jártál benne…. 🙂