Minden este, ha rám talál az alkony,
felnézek, a Napba merítem arcom.
Elmerülök, s rám tör a vágy:
magához hív a távolság…
Szállok szerte-széjjel, ezernyi széllel,
érzem, nyugalmat hozhat csak az éjjel.
Engem a magány s a csend ölel,
és az árny, ó az árny van közel.
Csoda némaság, és halk derű szállt meg.
Még rezdül a Nap narancsa szememen.
A fátyol, melyen át nézem,
a sajátom: könnyem és vérem.
S oly szép ez az est, édes a levegő,
szívem sötétebb, a hangom remegő.
Napnyugovását hányszor láttam,
ennyire még sosem vártam.
A gyöngéd éjszaka talán elringat,
búgó zenéje lassacskán megnyugtat.
Ez őszi napnak alkonyán
a nagyvilág egy percre megáll.
Nem tudom okát, nem is kérdem: miért?
Bánatomra te távoztál, és nem én…
Szemed már a Napban ragyog,
remélem én is oda jutok.
Nem engedem, nem mehetsz el nélkülem!
A halandóság határát átlépem,
de csakis, egyedül teveled,
magamban élnem itt nem lehet.
A túlvilágra szívem nem kísér el,
ott nem adózom se könnyel, se vérrel.
Most hozzád bújok megpihenni,
holnap két csillag fog ragyogni…
6 hozzászólás
Kedves Lily!
Bíztató kezdet ez a vers, látszik, hogy érzkeny, költői lélek írta. A témához is ügyesen nyúltál, finomak a gondolatfüzérek. Ha kicsit jobban elmélyedsz a rímek keresésében, akkor sokkal ragyogóbb színekkel fog megjelenni az a kép, amit elénk festettél, s amit most is szépnek látok, de talán fakóbb színekkel. Sok sikert, jó úton indultál:)
Üdv: Áfonya
Köszönöm bíztató szavaidat!
Próbálkozom mindjobban megtalálni a megfelelő rímeket. Ez néha sikerül néha nem.
Azért jó, hogy így is tetszett!
Köszi!
Szia! Nagyon tetszik a versed! Jó a téma, és a képeid is nagyon szépek talán egy picit azon tudnál javítani hogy a ritmussal kicsit összefüggőbbé teszed a sorokat. De ez már csak egy apróság:) És ráadásul mondom pont én mi?:) Sok sikert csak így tovább!
Kedves Angel!
Örülök, hogy tetszik, talán a későbbi verseimen sikerül változtatnom jó irányba. Merthogy úgy vagyok vele, amit már megírtam, ahhoz nincs szívem hozzányúlni…:-)
Úúú, ez most naygon átjött. Közel áll az én stílusomhoz, és ezért nagyon, de nagyon tetszik. Van benne pár csodás kép, és rengeteg érzés. Nagyon megfogott. És nagy ritkaság, de ebben a versben van háromkedvencsorom:
Még rezdül a Nap narancsa szememen.
A fátyol, melyen át nézem,
a sajátom: könnyem és vérem.
Nagyon jó, imádom ezt a három sort… Bennem is emlékeket ébreszt, és egy vers talán épp ettől jó, a többi az csak a köret, de ha valaki megérzi a versedben saját magát annál többet nem nyújthatsz soha, és ez most megtörtént gratulálok.
Jajj! Hát nagyon köszi!
Na ilyet se írt még senki! Mindig úgy örülök, a tiszta dicséreteknek! Ez most jól esett!
Üdv!