A pillanat

Hallom a szomszéd kutyaugatását.
A mai nap sugara töri be az ablakot,
Leszáll húgom körmönfont hajára…
Üvegszilánkok, tél telet követ,
Megiszom, ja, s vagyok: én, én.
A pillanat tovább álldogál a szobámban,
Az én kutyám enne már.
Árvácskák vagyunk mind,
Hol az ég? Elhagy ott az is, tengerre szállt,
Te bolygó, hol landolsz? Elvetett a vég.
A pillanat hal (adagio).
Nagyapám eszeget és alapáll,
Hidegesen hull őszinte haja,
Míg a forró villa nyár.
Ugyanaz, meg intelligencia
A világban, mely körbe-körbe nyíl.
Tovább egy ház megy el, a pillanat suhan,
Az út betonja ontja magából a haladást,
S egy repedésben megbotlik a jövő.
A buszon töm egrest magába néne,
Kapaszkodik a sofőr, ült már eleget.
A fő vár ostorral fogad,
Az utcák halottak,
Gyerekszobák ólálkodnak a malacban,
Gőzölög a tea lakodalomban,
Munkások egy gödröt temetnek,
Ruhájuk fekete, mint a szén
S avas vízzel locsolják a fákat.
Szerelmesek vasárnapoznak,
Nagyanyók légvárt főznek,
Nagyapók lendülnek fotelba.
Papok a templomot hiszik,
A piszit a kirakat omladékán
Szeszes gyerekek eltapsolták.
Kuka cammog hazám felé,
De sorsom, e galád,
a múltamra hagyott,
Egymagamban,
A pillanat véget ért,
S én napnyugtázom az egészet.