Fáradtan szemem új világba téved
Gyomrom korog de már nem számít ez sem
Remegek mint kit vágóhídra visznek
Elszakadt a cérna, érzem lefekszem
Mindig csak figyelni, nem engedni másra
Miközben halk hazugságokkal küzdöm magam ágyba
Elfáradtam… Elfáradtam nagyon…
Az órám azt mondja, ideje menni
Szívem még küzd, s minden gondolat
Folyton csak űz … kerget…
Ó ti drága barátok…
Haramiái a kénköves pokolnak
Voltak kikre számítottam
És látom oszolnak
Már nem gondolhatok mást
Én vagyok mindenért a hibás
Első este… És te meg menekülsz?
Ezt érdemeltem talán?
Járj csak tovább a haramiák oldalán
Ott leszek én is, csak csendben
Ha keresnél…
Én az árnyékban fekszem…
Hagyjatok… Árnyak…
Küzdök, de belém szállnak
Csak most nem…?
Vagy már régen…?
Teszem fel magamnak a kérdéseket
Miket befejezni féltem
Ó ti kedves gyilkosok
Arany kehelyben mérget hozzatok
Istenemre! Fenékig!
Ki az utolsó kortyot…
Had nézzem könnyeim fölött
Mily boldogak vagytok…
1 hozzászólás
Szia! A cím nem tűnik ehhez a versnek valónak. A versed pedig kicsit kusza nekem. Persze ez lehet írói fogás is, nekem túl zavaros maradt három olvasás után is. Ami még zavart, az annak az eldöntetlen ténynek az ittléte, hogy használj-e írásjeleket, vagy sem. Szerintem vagy mindenhol, vagy sehol – kicsit következetes dolog, de általában beválik. Remélem, nem bántottalak meg ezzel, nem volt szándékomban.
Hanga