Élt egyszer egy kicsi remény,
gyönyörűnek született…
Valósággá akart válni,
boldog csak így lehetett.
Csapongott hát mindenfelé
kutatóan repesve,
céljainak elérését
valakiben keresve.
Betévedt egy kis szobába,
homály volt és sötétség.
Úgy gondolta jó helyen jár,
elkél itt a segítség.
Összeszedte minden fényét,
csillogott és ragyogott…
Nagyon nagyot tévedett, mert
légycsapó is ott lakott.
Meglátta a kicsi reményt,
amint pislog serényen…
Nem habozott, villámgyorsan
odacsapott keményen.
8 hozzászólás
Kedve Judit!
Ohoh, szegény, remény! 🙂 Remek vers!
Szeretettel:Marietta
Kedves Marietta!
A remények tára kifogyhatatlan…
Nagyon köszönöm!
Szia Judit! 🙂
Szeretem az ötösöket bőségesen osztogatni neked, mert soha nem fogysz ki az ötletekből.
Kellemes a versed, nekem nagyon tetszik, mert jó mosolyogni. 🙂
Ez a te műfajod, kétség fel se merülhet. 🙂 (Azért kíváncsi vagyok, hogy milyen lennél, ha kibújnál a bőrödből! Szerintem rengeteg tartalékod van! 🙂
Azt mondják: "a remény hal meg utoljára". Ugye nem halt meg? 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Remények jönnek, remények mennek…
Köszönöm, hogy itt jártál!
Szeretettel, Judit
De jó volt olvasni..!
Bennem ez a vers nem ölte meg a reményt..inkább előcsalta a mosolyomat..
Gratulálok! Igazán remek humorod van, és ötletért se igen mentél a szomszédba.. :))
Kedves Zsanett!
Ez csak egy kis bolondság!
Nagyon köszönöm, hogy olvastad!
Szeretettel, Judit
Könnyed rímek, humoros fordulatok. Az arcomon mosoly e verstől.
Gratulálok hozzá.
Üdv: Gyula
Kedves Gyula!
Örülök, hogy mosolyt csalhattam arcodra.
Üdv, Judit