A rendőrkutya balladája

A rendőreb, gazdájával, az utcákat járta,
Kettejükből a kutya volt, aki vágyott másra,
Elég az aszfaltdzsungelből, gyerünk a szabadba,
Járjuk be az erdőt-mezőt, lessünk a vadakra.

Meguntam, hogy betörőket hajkurásszak folyton,
Máskor, meg a tétlenkedés az, ami agyonnyom,
Más lehet kinn, az erdőben, szabadon kószálni,
S ha fáradok, nem kennelben, zöld pázsiton hálni.

Igaz, hogy itt van kutyatáp, meg is kapom rendben,
De más lehet, én azt hiszem, künn a természetben.
Találnék én magamnak tán ott is eleséget,
Nemcsak ételt, italt is ád nékem a természet.

Az ötletet hamarosan a tett is követte,
Első szabadnapján rohant is a természetbe.
Ezernyi új élmény, és számos új illat várta,
Ráadásul szert is tett egy okos, új barátra.

Róka az, ki messzi rokon, véle találkozott.
A zsarueb barátjának egyre hálálkodott:
De jó, hogy reád találtam, de jó véled lenni,
Örömömben majd hogy el nem felejtettem enni!

Megyek vissza a városba, s jól bevacsorázom,
Holnap megint jövök újra, nem leszek pórázon!
Inti őt az új barátja: veszélyes az erdő,
Baj nélkül még sosem múlt el egyetlen esztendő!

Kérve-kérte hát a kutyát, tisztelje az erdőt,
Sok veszélyt rejt, és elnyeli gyakran az esendőt!
Ne félts engem jó barátom, vigyázom esélyem,
Mert saját kis életemet is szolgálom, védem!

Másnap megint jött a kutya, boldog-farkcsóválva,
Úgy gondolta, jó barátja hívja vacsorára.
Ám az erdőn a vacsora magad fogta étek,
Elhibázni, így a róka, már bűn, nem is vétek!

Azon kívül sok a veszély, drága jó barátom,
Bár nem hiszed, de mind rád les ezen a határon.
Kérlek is hát kutya komám, vigyázz jól magadra,
Számos helyen van kirakva rókafogó csapda!

A rendőreb magabiztos megnyugvással mondja,
Nem vagyok a természetnek udvari bolondja.
Elkerülöm én a csapdát ezen a vidéken,
Amint mondtam, a polgárt, s önmagamat is védem!

Hát, ha így lesz, nekem jól van, ezt mondta a róka,
De ha baj van, ne mondjad, hogy nem hallottál róla!
Nyargald be az erdőt-mezőt, érezd otthon magad,
Nagyon kérlek, vigyázz, mert a csapda lábon ragad!

Persze, a dög nem vigyázott, s mint a róka mondta,
Belelépett egy csapdába, s az jól meg is fogta.
Fűrészfogai becsípték a kutyának lábát,
Ott vergődött, és vonított, mást mondott, nem hálát.

Róka koma odaballag, szánakozva nézi,
Miben tudna nagyon gyorsan segíteni néki.
De a kutya egyre zihált, horpasza lüktetett,
Ki ebből megszabaduljon, olyan nem született.

Megkérdezte hát a rókát, milyen sors vár rája?
-Hát, ha majd megérkezik a csapdának gazdája,
Mit tagadjam, bunkójával fejed széjjelveri,
Kikészített bundádat az ágya elé teszi!

Minden reggel reád tapos, minduntalan rád lép,
Amíg megunva egyszer csak ki nem dob a háznép.
-Nem túl rózsás kilátások, nincsen oly megoldás,
Hogy elmúljon rólam végül ez a szörnyű csapás?

Van megoldás, így a róka, de az nagy kínnal jár,
Nem is képes arra ilyen bágyadt aszfaltbetyár.
Csak úgy szabadulhatsz komám, ebből a csapdából,
Le kell rágnod egy lábadat, s futni hamar távol!

Iszonytató egy megoldás, mondotta a kutya,
Meg is teszem, ha úgy érzem, hogy erőmből futja.
Most még pihenek egy kicsit, hívjál segítséget,
Aztán talán el is kezdem azt a szörnyűséget.

A segítség te magad vagy, nincsen mire várni,
Remélem, hogy meg is tudod végül majd csinálni.
Mégis csak jobb alamizsnán, három lábbal élni,
Mint ágyelőként a gazda talpait kefélni!

A helyszínről diszkréten eltávozott a róka,
Ami most vár a kutyára, a fele sem móka.
Kínok kínja, poklok pokla, hozzá képest semmi,
Amit szabadságáért fog barátja szenvedni!

Órák múlva visszament barátjához a róka,
Látván az őt, leszedte a keresztvizet róla:
Elmehetsz a sunyiba a nagy rókaeszeddel,
Már három lábam lerágtam, mégsem engedett el!