szirtekre ül a gondolat
messzire csak a tekintet repül
hullámok simítanak partokat
ami távol volt most közelebb kerül
sós szellő gyűri össze a végtelen vizeket
felszínre fagynak kék ragyogások
sóhajod sirály röptével érkezett
melléd ültek feléledt vágyódások
azt sem tudod mi történik veled
mardosó sebeket képzelsz magadra
ernyedten lóg ököllé száradt kezed
lábad nem enged utadra
valami ott mélyen bent kesereg
bizonyos érzések nem csitulnak soha
fáj a múlt és sajognak a sebek
mindegyik egy-egy édes csók nyoma
4 hozzászólás
Nagyon tetszik a versed. Szinte éreztem a sós tengeri levegőt, miközben előjöttek saját emlékeim… Köszönöm, igazán fájdalmasan szép.
Szép napokat kívánok!
Szervusz Flora!
Érdekes, hogy valójában soha nem ültem a tenger mellett a szirteken (egyszer jártam a nagy víznél, de csak a homokos partokon) mégis úgy érzem mintha már lettem volna ott…
De a tenger, mint az idő el is mos minden bánatot… ha engedjük…
Köszönöm!
Üdv: koma
Itt megtalálsz.
http://www.verselo.gportal.hu
Nagyon szép vers! GRatulálok!:)
Szép napokat kívánok!
Szervusz Sleepwell!
Örülök, hogy tetszik. Bizonyára Neked is megvan a szírted és üldögéltél már rajta…
Köszönöm!
Üdv: koma
Itt megtalálsz.
http://www.verselo.gportal.hu