Néma tájon téblábol a tél.
Az ódon vártornyon zászló leng, lobog.
Igézem az időt, hogy egy percre megálljon,
lassul lomhán, a múlton átragyog.
Csenddé szenderül a hang a parton
esőcsepp koppan kabátomon,
lemossa a kőfal szennyét,
szeleket kerget nyarakat sodor.
Sápadt köd terpeszkedik a csillogó tóra,
halovány fátyolként lebeg előttem,
halványan kéklik, fakult fehéren
simul a vár vastag falához.
A mélység a távol
mint ősfenyők tündérleánya, magához vonz,
sirályok úsznak felém.
Magasan keringnek hatalmas ívben,
vijjogva szállnak, szárnyukon lelkem északi fény,
röptükben árad, tárul a tér.
Csak nézem őket,
a békés víz tükrében az eget.
Mennem kell lassan az
árva köveken.
Hallgatózva szédít meg a csend…
8 hozzászólás
Kedves Ágnes!
Csodaszép hangulatot hoztál!
"A mélység a távol
mint ősfenyők tündérleánya, magához vonz,
sirályok úsznak felém."
Szeretettel gratulálok:sailor
Köszönöm, hogy versemnél jártál.Ágnes
Kedves Ágnes!
Jó esett veled utazni, elidőzni a versednél.
Szeretettel: Szabolcs
Köszönöm, hogy velem időztél.egyik kedvenc kiránduló helyem a tatai Öreg-tó.
Ágnes
Kedves Ági!
Megelevenedtek előttem szépséges soraid.
Szeretettel gratulálok: Ica
Köszönöm az olvasást, és hozzászólásodat.
Ágnes
Engem nagyon vonzott ez a megszemélyesített táj magához.
Élmény volt veled lenni, Ági.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Örültem soraidnak.A sirályokat órákig eltudnám nézni.remélem ez kiolvasható versemből.
Szeretettel. Ágnes