Hallani véltem a nevetésed,
Mikor a hajnal felébresztett.
Arcodon elömlő önfeledt,
Szívemben csengő nevetésed.
Én is elmosolyodtam lágyan,
Ráébredve a valóságra,
Csak álmomat álmodom tovább,
Képzeletem hallja a csodát.
Mélyen magamra húztam párnám,
Elbűvölő vidám kacagás
Halkan csengjen fülemben tovább.
Szerelmesen guruló varázs.
Nevető arcod szemhéjamon
Ezernyi apró ráncban táncolt,
Szemednek vidám csillogása
Távoli csillag valós mása.
Nem akartam elhagyjon a kép,
Melyet álmom vetített elém.
Feküdtem riadt mozdulatlan,
Őrizve ellopott álmomat.
4 hozzászólás
Szodálatosan vetített pillanat vaázs a versed!
Éreztet Láttat és hallat!
Gratulálok!
Nagyon jól esnek a szavaid. Örülök, hogy tetszenek a verseim. Nem én írtam, hanem a szerelem. 🙂
Kedves Helen.
Bíborködként gomolygó álomfelhőid ott lebegnek selymesen elnyúló versed felett. Szép szavakkal tártad elénk merengő gondolataidat.
Üdvözlettel
Gyula
Drága Ica! Nagyon gyakran jelennek meg álmaimban ilyen képek, teljesen azonosultam költői éneddel. Sajnos, már csak álmomban láthatom férjemet, aki 42 évi irigylésre méltó házasélet után elment az örökkévalóságba.Ezúttal is boldog új évet kívánok neked és még sok szép gondolatot! Kívánom, hogy készülő könyvedhez jöjjön össze a szükséges összeg! Szeretettel ölel ,Katalin