Szonett
Lennék én alga, szép szelíd vonalán
bokádnak, tapadva-kúszva; ez vágyam.
Szellő, mely arcodat simítja lágyan.
Elomló, hűs homok lépteid nyomán.
Tenger sós vizeként is rád várok ám,
míg te a part felé sietsz ruhátlan.
Lennék bár nap, hogy árnyképét formáljam
e szűzi testnek a friss fürdő után.
Egyszerre minden, mit magad körül lelsz
s oly megfoghatatlan, szabad, végtelen:
táj, fény, vitorla, szél, vándora égnek…
Kagyló, amit lassan füledhez emelsz,
s így oldom-vegyítem, félve-félszegen,
tenger dalával, mit irántad érzek.
Soneto
Alga quisiera ser, alga enredada,
en lo más suave de tu pantorilla.
Soplo de brisa contra tu mejilla.
Arena leve bajo tu pisada.
Agua quisiera ser, agua salada
cuando corres desnuda hacia la orilla.
Sol recortando en sombra tu sencilla
silueta virgen de recién bañada.
Todo quisiera ser, indefinido,
en torno a ti: paisaje, luz, ambiente,
gaviota, cielo, nave, vela, viento…
Caracola que acercas a tu oído,
para poder reunir, tímidamente,
con el rumor del mar, mi sentimiento.