Utazom az idő szekerén,
tűnődve az élet értelmén.
Valahányszor döccen a kerék,
felsejlik egy-egy régi emlék.
Pöttöm kislány pörgős szoknyában,
ártatlan szemekkel néz a világba.
De megállítaná az időt,
ha sejtené, mit hoz a jövő!
Ám az áldott, boldog gyermekkor
elszállt hamar, sólyomszárnyakon,
most minden, mi szép volt egykoron,
illatvesztett virág – sírokon.
A szekér döcög tovább egyre,
emlékeim súlyától nyögve,
Mivel meg nem állíthatom,
behunyom szemem, és… leugrom.
8 hozzászólás
Szia!
Le lehet ugrani az idő szekeréről?! Ez csak egy költői kérdés, ami azt a lehetőséget vonja maga után, hogy bele lehet szólni sorsunk alakulásába. Vagy talán az ugrás maga a halál? Tetszik a versed, elgondolkodtató, látod, bennem is mennyi kérdést vetett fel.
Szeretettel: Rozália
Kedves Rozália!
A végén szándékosan hagytam nyitva a kérdést… Én magam soha nem lennék képes a halált választani, annál harcosabb vagyok:))
Üdv: Borostyán
A vers gondolatai nekem is tetszenek, a leugrást én ön-sorsfordításkén értékelném, a rímekkel itt-ott nem vagyok kibékülve.
Hanga
Hangával egyet kell értsek, de összességében tetszett a vers.
aLéb
Kedves Borostyan!
Mintha most nem Te lennel. Mintha nem Te irtad volna a sorokat. Vagy valoban megprobaltal leugrani az idö szekereröl?
Köszönöm, hogy olvashattalak!
Üdv.:
hamupipö
Kedves Hanga!
Én sem:, de ennyire futotta:) Igykeztem megragadni egy érdekes gondolatot, mielőtt szertefoszlott volna, és nem hagytam időt arra, hogy verstanilag is megérjen…
Üdv: Borostyán
Kedves aLéb!
Köszönöm őszinteségedet és értő olvasásodat:)
Üdv: Borostyán
Kedves Hamupipő!
Lehet, hogy nem is én vagyok??? Tudod, néha jó lenne kiszállni…
Üdv: Borostyán