Valamitől félek de ne ijed meg kérlek
nem tudom, hogy mondjam el szeretlek téged.
Aranyos vagy kedves
s őszinte vagy velem
ez az minek örülni lehet!
Mert ez nagyon ritka híd el
tapasztaltam is már kétszer.
Az őszinteség az egy nagyon nagy kincs
csak sajnos emberiség felébe nincs!
4 hozzászólás
Én mindig őszinte voltam!! Remélem nem rám gondoltál!!!!!!!!!!!!!!!! Abban a 2őben
Az őszinteség gyilkol. Ha folyton őszinte az ember, előbb-utóbb barátai sem lesznek. Egy lakatlan szigeten tengetheti életét – már ha elviszi valaki egy lakatlan szigetre. Gondoljuk csak meg: ha őszinte az ember, megmondja, de gagyi ez az autó, de vacak ez a reptér, de krehács ez a nyamvadt bárka; simán hullámsírjára lel a kis őszinte pára! 🙂 És akkor még nem beszéltünk arról, hogy önmagunkkal sem vagyunk őszinték. Ha azok lennék; ó én már rég felvagdostam volna ereim. Továbbá gyanítom, ezzel nem lennék egyedül.
A vers pedig… Nem tudom eldönteni, valamilyen régies, XVII. századi partokat mosó csermelyből lépett ki Csokonai szelleme, vagy inkább csak gyerekesen suta megfogalmazás (“Mert ez nagyon ritka híd el – talasztaltam is már kétszer”). A rímekkel is hadilábon állsz. Abban én sem brillírozom, de biztosan tudsz te ennél jobbakat is!
No aztán nem besértődni; csak leírtam, amit gondolok! Tudod, őszintén. Mert az kincs. 😉
semmiho Köszi a hozzá szólást nyugi nem sértödök meg hisz én sem tartom legjobb versemnek 🙁 Meg abba is igazadvan nem mindig jó az öszintesség de legalább a legjobb barátal vagy társal mindig összinte lehetne az ember!
Ennek örülök, mert elolvasva még magam számára is érzek soraim mögött némi ingerültséget – bár semmi ilyesmi indíttatásom nem volt. 🙂 A lényeg: előbb-utóbb belejön az ember a versfaragásba, ha elég kitartó és mindeközben vevő a kritikára (megjegyzem: a kritika nem negatív értelmű szó, dícséretet is éppúgy takarhat, mint megszívlelendő véleményformálásokat:). A kritika szerfelett fontos, ha az ember alkot. Legyen a kritika írójának hangulatától függetlenül jó vagy rossz, de ez mindig egyfajta kontrollt képvisel, ami a belső énünk külvilággal összepókhálózott szövevényeinek rendszerét mutatja. Mi a háló közepén a pókok, s a vélemények a kis bogarak. Vagy “bugok”. 😉 Ez már rajtunk múlik, hogy csak simán bogarasak leszünk, vagy “bugosak”. 😉