Színes madaraktól tarka már a föld,
boldog és szomorú is egyben most mind,
lebegés közben a nyárnak búcsút int,
s nem mozdul se barna, se sárga, se zöld.
Lelkünkben a reménykedő fénysugár,
mint lélekbúvár, emlékek közt kutat,
talán végre megtalálja az utat,
s mentén minden fa égbetörő, sudár.
Merengő gondolat ködpárnán tekint
a mezők, erdők végtelen csendjére.
Olykor csak úgy, s olykor menetrend szerint.
Vigyáznunk kell a természet kertjére,
hogy megcsodálhassuk folyton és megint,
erre ösztönöz embernek szent vére.
2 hozzászólás
Nagyon szép sorok!
…mint:s mentén minden fa égbetörö,sudár´
Gratulálok:sailor
Nagyon időszerű a mondanivalód!
Gratulálok szonettedhez: Ágnes