Az elfelejtett álmok útján ballagok én csendesen,
Az út menti kövek szólítanak nevemen.
Hányszor jártam erre?
És még hányszor fogok?
Már régi ismerősként üdvözlök minden bokrot!
Kietlen kopár szürke, felhők a földig érnek, ilyen a táj,
Hová mindenki csak álmát elhagyni jár.
Batyumban ezer emlék, ezer kép,
Mit kiskoromban szőttem még.
Hogy hős leszek ki semmitől sem fél,
S most itt maradtam kisegér,
Ki remeg ha fúj a szél
4 hozzászólás
Édes. Grat.
Az elején olyan lírai rock-dalszöveg érzésem volt. Nekem kissé túl érzelmes és hatásvadász, de öngyújtóláng mellett szépen szólna.
Bár kicsit befejezetlen talán.
Üdv,
Poppy
Sajnálom, hogy hatásvadásznak találtad, nem annak írtam. Köszönöm, hogy benéztél.
Szia!
Nekem ez nagyon tetszik. Biztosan azért mert én hasonló módon gondolkodom az elmúlásról. "Hányszor jártam erre? És még hányszor fogok?" .Én is így gondolom. A vers formaiságáról azért egy szót. Talán ha másként van tördelve , más a hatás. Sajnos az olvasásnál is könnyebb az értelmezés, akár más is, több. Nem biztos ,hogy érted amit mondani akarok, de nem találok most más magyarázatot. Minden képpen adom az öt csillagot és gratulálok.
szeretettel üdv.Vali