Jeges tűz emészt fel belülről..
Arcunkat könnyként mossa az eső.
Tekinteted fénye elhalványul,
Boldogságunk álarca lehull
Testem remeg.
Őszi szél kavar fel.
Tört reményeink az út porában,
Régi, boldog álmodozás rabságában.
Tekinteted bilincs lelkemen.
Öld meg bennem a sötétséget,
Fakó fényével a múltnak,
S őrizd meg szívedben halott álmainkat.
2 hozzászólás
Szomorúság, és melankólikus álom:(Nagyon szép.Egy örök sohaj, vagy ohaj, hogy az álmaink megmaradjanak…legalább azok!
Szeretettel:Kriszti
Szomorú vallomás, egyben kérlelés, -ez a versed, mikor oda lett reményed!
Nagyon meghatóak soraid, remélem, meghallgat az a valakid! S álmaid valami varázslattal,- újra élnifognak!