eleven képként
mozdul az éj
most feküdj nyugodtan
semmit ne remélj
sötét van én tudom
és valahol zajlik az élet
fáradt szíved eldugod
én adom az enyémet
látlak Téged
párnák közé rejtett arcodon
legördülő könnyek közé
félve egy mosoly oson
talán már az álom
a múltba révedő
talán már a jövő
a feledést érlelő
valami mozdul
sötét árny az ablakon
bús dalt játszik
hideg szél az ágakon
olyan ez az éj
mint a tegnapi
nehéz lesz majd holnap
boldognak látszani
6 hozzászólás
Szia!
A sok ő betű a közepén nekem valamiért zavaró, különben nagyon tetszik. Az utolsó versszak igazán "csattanós" lezárás. Hétköznapi fájdalom. Ha megengeded, idézni fogom, nagyon visszaadja jelen állapotomat.
Üdv, Poppy
Igen így van ez koma…
Néha boldognak látszani nagy feladat…:(
Szép versedhez gratula!
Szép napokat kívánok!
Szervusz Poppy!
🙂
Amikor írtam, így "szaladt ki". Talán annak a középső résznek ilyen, kicsit zavarónak kell lennie. Nyugodtan idézz csak, azzal megtisztelsz. (Ha lehet néha említsd meg a nevemet is. 🙂
Köszönöm!
Üdv: koma
Itt megtalálsz.
http://www.verselo.gportal.hu
Szép napokat kívánok!
Szervusz Pomázi Dóra!
Sajnos nagyon szomorú, hogy néha ez marad az egyetlen feladat az emberek magánéletében.
Köszönöm!
Üdv: koma
Itt megtalálsz.
http://www.verselo.gportal.hu
"és valahol zajlik az élet.." Ez a tény néha annyira embertelennek tetszik.
Amikor álomba zuhanunk a bánattól, már nem érdekel a holnap, mert kimerültünk, de az utolsó józan pillanatig rémiszt, hogyúgyis eljön..
Tetszikez a vers.
Ráleltrem-e versre , Köszönöm!
Szeretettel:Selanne