Jöjj, tavasz! Lásd, én már nem haragszom rád,
céda hűtlenségedért nem neheztelek,
hisz’ ma reggel hallottam: nevettek a fák,
és Téged láttalak a házsorok felett.
S a madarak is megéreztek valamit
– csupa láthatatlan kis csirip-szörnyeteg -,
úgy verték szívemet aprócska szárnyaik,
mint mikor hegedűn a vonó megremeg…
De ma nem bántott ez a korai koncert,
és nem fájt a kelletlen muszáj-ébredés –
mert ahogy kiléptem, rám mosolygott a kert,
aztán a szomszéd, zöldre festett kerítés,
és már messziről üdvözölt a buszmegálló
– a busz se késett -, az utcák meg kacagtak…
Alig olvadt még el a januári hó,
s lám, mind neked örül, a céda tavasznak.
10 hozzászólás
Itt is, lenyűgöző könnyedséggel hatalmasan, ahogy "megszokhattam".
aLéb
Szia Neti!
De jó volt ezt olvasni, ahogy az emberbe belebújik a tavaszi zsongás, imádom ezt az érzést!
Köszönöm ezt a csupavitamin-versedet!
Hanga
Mindkettőtöknek nagyon köszönöm 🙂
Szia! Annyira nem-szokványos, ugyanakkor remek ritmusos-rímes! 🙂 Igazán hangulatos, szinte hallom a nevetést. Köszönöm az élményt! Gratula, Poppy
Valóban élmény olvasni remek versedet, Netelka!:) Gratulálok: Colhicum
Poppy, Colhicum, hálás köszönet a figyelmetekért – meg sem érdemlem…
Kedves Netelka!
Öröm olvasni dallamos, hangulatos soraidat:)
Üdv: Borostyán
Örülök, ha így van 🙂 Köszönöm!
🙂 Én is nagyon örülök ennek a céda tavasznak! Meg a versednek is:) Még mindig tetszik, ahogy írsz!
Kedves Kalina, nagyon köszönöm 🙂