megbicsaklik kezed….
A csákány koppan….
s lehull nevedről az ékezet…."
Ez, egy magyar ember,
Mária Sándor
„Halotti beszéd” című verséből,
egy rövid idézet,
A szavak értelmét akkor,
nem értettem még meg,
hisz még én is vártam
egy segítő kezet,
Az én nevemről is
lehullott az ékezet,
és úgy szerettem volna tudni,
az én utam merre vezet.
„Hát majd én segítek
ezeket az ékezeteket
visszatenni a helyükre”,
– ígérte ő nekem,
„Oda, ahonnan
a szíve mélyéről
soha nem is tűntek el,”
– mondta mosolyogva.
Eddig csak reméltem,
de nem gondoltam volna,
mily szomorú játékot űz
majd a sors velem,
Azóta naponta
várok a vesszőkre,
de napról-napra mindig
csak az üres a posta.
„Az az ember,
akit maga megszeretett,
az az ember
ma már az nem én vagyok,“
E pár sort küldte nekem,
ami azt jelenti talán,
én tőle már a jövőben
semmit sem kérhetek,
„Nagyon akarom,
hiszem, hogy tudom,
míg ezt el nem érem,
abba nem hagyom.
Most bátor leszek,
mindent megteszek,
látom, hallom, érzem.
célba érhetek!“
E rövid pár szóval,
megmondott ő mindent,
az ő jövője,
az egy másik,
új vonatra szállt fel,
Az új utadon,
én minden jót
kívánok neked,
de ha az új úton,
az álmaid
nem válnak valóra,
És ha útközben mégis,
azt veszed majd észre,
hogy ezen az úton
a kétség fogott el,
Mielőtt a vonat
száguldó gyorsaságot érne,
legyen bátorságod
leugrani róla.
6 hozzászólás
Kedves Tóni!
Ismerem az érzést… Ilyenkor talán tényleg csak annyit tehetünk, hogy szívből a legjobbakat kívánjuk, és elengedjük… akkor is, ha ez nem egy könnyű dolog, és megőrizzük a vele kapcsolatos kellemes emlékeket. Azt, hogy visszatér-e, nem tudhatjuk… talán igen, talán nem…
A versed tükrözi a jó lelkedet…
Szeretettel: Mónika
Kedves Monika!
Valamikor a jó lélek, az emberiség, az érző szív, mint pozitiv emberi vonás volt elismerve. Ma már ezek átalukultak mind, negativ tényezőkké. 1997-ig, nekem is egy úgynevezett, káder pozicióm volt, ahol az új vezetői munkahelyek betőltésénél a jelenkezőknél, ezek az adottságok, már akkor mint, nem megfelelő tényezők voltak. A vége az lett, hogy a sok ellenkezésemre olyan helyzetbe manörvireztem magamat, hogy idegösszeröppanást kaptam, ma ez "burnout syndrom"-nak hívják. Mire kigyógyultam, felmondtak. Hat hónapig munkanélküli voltam, mig elfogadtam egy segédmunkás állást, utánna még tíz évig dolgoztam, vezetői állás nélkül, fele fizetésért, de mint boldog, elégedett ember.
Ezt csak azért írtam le, hogy lásd, ma már a jó lélek a mindennapi életszinvonalnak a kárára van, mert az egy olyan luxus, amit egy szegény ember nem engedhet meg magának.
Köszönöm, hogy olvastál és
üdv Tóni
Kedves Tóni!
Olykor egy életöltő is kevés, hogy a sorok mögé lássunk, és megtapasztaljuk azok igazságát. A sors vonata bizony száguld, és néha kisiklik. Azért az "utazás"mégis csak szép dolog. 🙂
Örömmel olvastam, gondolatébresztő soraidat, számvetés ízét is éreztem.
Szeretettel: pipacs 🙂
Kedves Tóni!
Az egyszer biztos, hogy mindnyájunk élete kiszámíthatatlan, s az is, hogy az emberek, akikkel találkozunk, mind másfélék, sosem lehet tudni, kikkel közösek a gondolataink. Sok csalódás éri az embert, s az is előfordul, hogy olyanazoktól kapjuk a képletes pofonokat, akiktől nem várjuk.
Minden írásodból kiderül, hogy melegszívű ember vagy, de sajnos, az életben azt sem mindig viszonozzák. A legfontosabb, hogy igaz ember tudtál maradni.
Szeretettel üdvözöllek: Kata
Kedves Pipacs!
Ez egyik "induló" versem volt. Annak, vagy arról akiről írtam, nagyon sokat segített az elejében nekem, és talán egy pánikot is kaptam, hogy ő nélkül, nem tudok tovább, a megindult úton menni. Sikerült, de nem volt kőnnyű. Jól átérezted, amiről írni akartam, és köszönöm, megértő soraidat!
Üdv Tóni
Kedves Kata!
Nemcsak, hogy nem mindig, hanem nagyon is ritkán. Az ember ma már valahogy mindent természetesnek vesz amit kap, és sokszor csak akkor csodálkozik el, amikor elvesztette, vagy megszünt. hogy miért is, és csak kevesen látják be, hogy a legtöbb esetben ők maguk voltak az okák ennek.
Köszönöm, hogy olvastál, és
üdv Tóni