Most itt ülök és hallgatom a csendet,
Hallgatom,ahogy lélegzik.
Leheletén érezni
hűvös van már ,kezd esteledni.
Körülöttem minden zöld,
megnyugtató,békés völgy.
Fénykoszorú fenn az égen,
-napnyugta van –ragyog szépen.
Nyugodt minden, és hideg.
Titokzatos,és varázslatos e táj,
megnyugtat és mégis fáj.
Esőcseppek hullnak csendben,
gyémántként ragyognak a leveleken.
Közben megcsillan rajtuk a fény,
káprázóan veri vissza erejét.
Én csak állok mozdulatlan,
és hallgatom,mi hallhatatlan:
a csendet.Ahogy lélegzik.
12 hozzászólás
Néha el kell menekülni a szürke hétköznapok elől.Versed szép, csendes,…Tetszett!
Üdv:Pityu
Kedves Pityu!
Köszönöm szépen,és örülök hogy itt jártál:-)
Nagyon szép lett! Tetszik ahogy kifejtetted Elizabeth gondolatát, hogyan lélegzik a csend.
Delory Nadin
Köszönöm szépen Nadin!:-)
Kedves Amaryllis!
Csodálatos a versed. Élvezettel olvastam minden sorát.
Gratulálok!
Szeretettel:
A.S.N.
Kedves Anck Su Namun!
Nagyon szépen köszönöm kedves szavaid:-)
Kedves Amaryllis!
Nagyon szép vers.Elképzeltem amit írtál.Valóban nyugalmat áraszt a versed.
Barátsággal:Ági
Kedves Ágnes!
Köszönöm neked is a dicséretet,örülök hogy olvastál:-)
Kedves Amaryllis!
Egyre ügyesebb vagy! Az ecset egyre jobban "fest" a kezedben, ami a költészethez fontos, hogy meglássuk, és láttassuk az érzelmi árnyakat, hogy a a "tollnak szinei" megfogják a szíveket, mi egy költő ismérve kell legyen!
Gratulálok! Zoli
Kedves GaZo!
Köszi a biztatást:-)
Kedves Amaryllis!
Hangulatos kis vers."Én csak állok mozdulatlan,és hallgatom,mi hallhatatlan:a csendet.
Ahogy lélegzik" Szép. Valóban nyugalmat árasztó vers.
Üdv:Ági
Kedves Ági!
Köszönöm szépen!:-)