Titkokkal teli
az este,
pajkosan pislognak
a csillagok,
a hold
legszebb mosolyát
előkereste,
a millió aranyszegecs
körülötte ragyog,
s én várom a Csodát
türelmesen,
mindjárt érkezik –
csillaglesen.
Tetszik ez a bájos kis versed, kedves Kankalin. Amiről leginkább az jut az eszembe, hogy "kimaradt" a Csillagokba írva c. kötetedből, s még az, hogy mennyire bensőségesen tekintesz a távolba, mindig közelebb lopod az űr messzi lakóit. (Nekem az "aranyszegecs" mint hasonlat, nem áll közel a szívemhez, mint semmilyen szegecs, de ez is szép, populáris kép, jól érthető, s mint olyat, illik felhasználni.)
Szépen megalkotott vers, örömmel olvastam. A csillagok aktualitása nálad nem kopik.
Úgy látszik, nem tudok szabadulni a csillagoktól. Annyi titkot rejtenek, hogy gyakran fordulok hozzájuk titkok kifejezése miatt.
A második kötetemből nem marad ki a "Csillaglesen", sőt, ha minden igaz, központi szerepet kap a legvégén. Ezzel fogom zárni, teljesen külön fejezetként, hogy nyitva hagyjam a folytatást, beengedjem a közelebbi, vagy akár távolabbi jövőt.
Az "aranyszegecsek" szóösszetétel nekem sok mindent mond, emiatt is kedvelem.
Örülök, hogy bájosnak találtad ezt a néhány kiszaladt sort. Azt hiszem, a legrövidebb idő alatt született versem; várakozás közben írtam, és csak pár percem volt rá.
Köszönöm a véleményedet, jólesik. 🙂
A Csoda mindig megérkezik, csak észre kell venni és beengedni. 🙂
Örülök, hogy tetszett ez a – valóban – hangulatvers.
Köszönöm szépen kedves szavaidat! 🙂
Az élet mily' gyönyörű, s az esték még szebbé teszik mindezt
a csillagok világának kitárulkozó messzeségével. S vonják
bennünk a szív és a szem tekintetét magukhoz ábándjaink
benső merengésein, telve meg érző vágyakkal kinyíló
értelmünk felé, mi rejtekünk mélységében fogan lelni meg
csodát mindazokban.
S mindazon csillagokból a csillagászok szerint kb. oly' sok van
mint egy 3-as és 29 nulla mögötte.
S Te mily' szépen írsz róluk gyönyörűen fogalmazva:
"
Titkokkal teli
az este,
pajkosan pislognak
a csillagok,
a hold
legszebb mosolyát
előkereste,"
Boldogok lehetünk, hogy élhetünk, hogy értékelhetjük
mindazt mi körülvesz bennünket. E gyönyörű vers is azt
sugallja, hogy Te ezt mennyire értékeled!
Hálásan köszönve értékelem szépséges soraidat, s a
mögötte rejlő érzéseket!
Szeretettel gondolunk Rád Gabikával! Zoli Kaposvárról 🙂
Olyan mély tartalommal, szívhez szólóan írtál, hogy elállt a szavam.
Amit az életről tartasz, nagyon igaz: boldogok lehetünk, és értékelni kell, ami körülvesz bennünket. Gyakaran csak apóságokon múlik, hogy mennyire vagyunk képesek beengedni csodákat. Én nem megyek el mellettük, és ez sok örömet szerez, elégedetté tesz, ellensúlyozza a zűrös világ nyomasztó hatását.
Köszönöm kedves véleményedet. Jólesett, hogy ennyire belemerültél a versembe. 🙂

Amit az életről tartasz, nagyon igaz: boldogok lehetünk, és értékelni kell, ami körülvesz bennünket. Gyakran csak apóságokon múlik, hogy mennyire vagyunk képesek beengedni csodákat. Én nem megyek el mellettük, és ez sok örömet szerez, elégedetté tesz, ellensúlyozza a zűrös világ nyomasztó hatását.

Kedves Kankalin!
Hát ez van. A türelem csodákra is képes.
🙂
Köszönöm szépen a ringatást, a játékosságot, a könnyedséget, és nem szeretnék idill-gyilkos lenni, ezért nem is folytatom tovább.
Szeretettel: Szabolcs
Csodák pedig léteznek, és a valódiak nem csak három napig tartanak. Éppen tesztelem. Igaznak tűnik. 🙂
Örülök, hogy tetszett a versem.
Köszönöm, hogy ilyen szépeket írtál róla! 🙂
9 hozzászólás

Laca 🙂⚘️
Szia Laca! 🙂

Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Köszönet az élményért!
Csodaszép képeket és hangulatot hoztál!
A ´Csoda´is megérkezik majd ilyen szép környezetbe!
Elismeréssel gratulálok!
Szeretettel:sailor
Szép napot!
Szia sailor! 🙂
A Csoda mindig megérkezik, csak észre kell venni és beengedni. 🙂
Örülök, hogy tetszett ez a – valóban – hangulatvers.
Köszönöm szépen kedves szavaidat! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Az élet mily' gyönyörű, s az esték még szebbé teszik mindezt
a csillagok világának kitárulkozó messzeségével. S vonják
bennünk a szív és a szem tekintetét magukhoz ábándjaink
benső merengésein, telve meg érző vágyakkal kinyíló
értelmünk felé, mi rejtekünk mélységében fogan lelni meg
csodát mindazokban.
S mindazon csillagokból a csillagászok szerint kb. oly' sok van
mint egy 3-as és 29 nulla mögötte.
S Te mily' szépen írsz róluk gyönyörűen fogalmazva:
"
Titkokkal teli
az este,
pajkosan pislognak
a csillagok,
a hold
legszebb mosolyát
előkereste,"
Boldogok lehetünk, hogy élhetünk, hogy értékelhetjük
mindazt mi körülvesz bennünket. E gyönyörű vers is azt
sugallja, hogy Te ezt mennyire értékeled!
Hálásan köszönve értékelem szépséges soraidat, s a
mögötte rejlő érzéseket!
Szeretettel gondolunk Rád Gabikával! Zoli Kaposvárról 🙂
Szia Zoli! 🙂
Olyan mély tartalommal, szívhez szólóan írtál, hogy elállt a szavam.
Amit az életről tartasz, nagyon igaz: boldogok lehetünk, és értékelni kell, ami körülvesz bennünket. Gyakaran csak apóságokon múlik, hogy mennyire vagyunk képesek beengedni csodákat. Én nem megyek el mellettük, és ez sok örömet szerez, elégedetté tesz, ellensúlyozza a zűrös világ nyomasztó hatását.
Köszönöm kedves véleményedet. Jólesett, hogy ennyire belemerültél a versembe. 🙂
A legszebbeket kívánom Neked és Gabikának! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Zoli! 🙂
Olyan mély tartalommal, szívhez szólóan írtál, hogy elállt a szavam.
Amit az életről tartasz, nagyon igaz: boldogok lehetünk, és értékelni kell, ami körülvesz bennünket. Gyakran csak apóságokon múlik, hogy mennyire vagyunk képesek beengedni csodákat. Én nem megyek el mellettük, és ez sok örömet szerez, elégedetté tesz, ellensúlyozza a zűrös világ nyomasztó hatását.
Köszönöm kedves véleményedet. Jólesett, hogy ennyire belemerültél a versembe. 🙂
A legszebbeket kívánom Neked és Gabikának! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Hát ez van. A türelem csodákra is képes.
🙂
Köszönöm szépen a ringatást, a játékosságot, a könnyedséget, és nem szeretnék idill-gyilkos lenni, ezért nem is folytatom tovább.
Szeretettel: Szabolcs
Szia Szabolcs! 🙂