Csodaváró téli estén,
mikor az ég sötéten kék,
ölelem a vágyaimat,
elillanó álmaimat.
Párás szemmel némán lesem,
mint lesz üres mindkét kezem.
Ujjaim közt emlékpercek,
kíméletlen leperegnek.
Felhők mögül váratlanul,
vén telihold előgurul,
s fényét szórja szerteszéjjel.
Vánkosomra mikor ráhull,
elűz minden gondot és bút:
csodaváró téli éjjel.
8 hozzászólás
Szia!
Szükségünk van a csodaváró éjjelre, amikor a hétköznapok szürkeségéből kiléphetünk. Tetszik a versed.
Szeretettel: Rozália
Kedves Rozália!
Csodákra gyakrabban lenne szükségünk, mint ahányszor részesülhetünk bennük – sajnos. De várni mindig érdemes, sőt kell is rájuk:)
Üdv: Borostyán
Szép, csodaváró szonett.
Én a hétköznapi csodákat várom inkább, hogy mosolygós emberek mennek az utcán, a buszon nem lépünk egymásra, nem lökdösődünk, nem szidjuk egymást, a fiatal át adja a helyét az időseknek. Ilyen apró csodákat várok. De léteznek ilyenek?
Tetszett a versed.
Üdv: József
Kedves József!
Vannak apró csodák, csak egyre kevesebb… És néha még azokat sem vesszük észre:) Kívánok neked sok-sok apró csodát!
Üdv: Borostyán
Utaztam soraiddal.Grt.Z
Kedves Zarzwiecky!
Remélem, meg is érkeztél:)
Üdv: Borostyán
Csodaváró estéim nekem is vannak…
Igen! Nagyon szépen leírtad, ilyen a hangulata…:)
Kedves Dóra!
Jól érzed, nem csak karácsony estére gondoltam, amikor írtam… Csodákra mindig szükség van, vagy legalábbis arra, hogy higgyünk bennük!
Üdv: Borostyán