ÉDESANYÁM
Mellettem ül, távolba néz,
mandula szeme múltat idéz.
Fiatalon kergetett édes álmokat,
be nem teljesült mesés vágyakat.
Őrzi megtiport, szegény életét,
egyedül nevelte két gyermekét.
Mit tudott, mindent megadott
tette dolgát, nem panaszkodott.
Hajnalban kelt, rendezte életünk,
dolgozott, jobb legyen nekünk.
Fáradtan, este hazaérkezett,
nem szólt soha, alig kérdezett.
Morajló lelkének, mi adtunk erőt
mosolygott, pedig gondja nőtt.
Ha kellett, anyánk vagont rakott,
apánk ivott, minket itt hagyott!
Mennyit bír el egy anya lelke?
Mint az örök mécses, szeretete!
Lennék erős, mint drága anyám,
lelke sebzett, mégis vidám.
Unokáira néz, szeme ragyog,
ha ránézek, boldog vagyok.
Nézem megfáradt kis kezeit
ami mindig, most is jóra int.
Megsimogatja idősödő arcomat,
végig éli napjaim, harcomat.
Akarunk, gyermekek maradni,
minden jót, neked visszaadni!
Csendben tűr, segít megint,
jóságos szeme, ránk tekint.
Nincs szó!- hogy elmondjam mennyire szeretlek,
áldott legyen dobbanása szerető szívednek!
Pécs, 2006, július, 9
Nagy Krisztina
4 hozzászólás
Anyukád nagyon boldog lehetett, mikor ezt a verset megmutattad neki. Szép vers!
Kedves Boer!
Igen, nagyon örült neki.Tudod, ez a vers, nagyon kevés, hogy elmondjam mennyire szeretem.Köszönöm, hogy olvastál, szeretettel:Kriszti
Kedves Krisztina csodálatos versed könnyeket csalt szemembe. Fogadd őszinte gratulációmat. :-)Szeretettel: Györgyi
Drága Györgyi!:KÖSZÖNÖM NEKED!
szeretettel ölellek:Kriszti