űr van szívemben,
nem látom az utamat,
elvesztem az életben…
Sötét erdő vesz körül,
beborít az éjszaka,
nem akarok mást, csak egyet:
Vigyél haza!
Kérlek, segíts megtalálni
a helyes ösvényt,
add, hogy ki tudjam kerülni
az örvényt!
Vezess át
a fényes csillagokon,
adj erőt, hogy túllépjek
az álmaimon!
Ne hagyd,
hogy reménykedjekaz életben,
ne engedd,
hogy az igazságot keressem!
Hisz elvettek tőlem mindent,
csak a csalódást kaptam,
az élet véres ostora
mindig rajtam csattant.
De én ebből
többé már nem kérek,
búcsút intek, s mondok:
Ég veled!
2 hozzászólás
Remélem ez csak egy hangulatvers, és nem vagy ilyen elkeseredett. Bár az elején még érzem a reményt, hogy valaki segít, aztán átfordul…dühbe(?) Kívánok neked szép napokat, vidámabb hangulatú versekkel: Era
Scherika!
Köszönöm a jókívánságaidat!
Sajnos gyakran elkeseredem, mert ez a világ nem épp egyszerű… Azaz, túl érzékeny vagyok… De az sokat segít, ha kiírom magamból.
Amúgy jól értelmezted, az elején még segítséget várok, könyörgöm, de aztán a hangulat átcsap teljes elkeseredettségbe, vádakozásba…
Szeretettel: Ninike