Szép, letisztult pergamen voltam,
makulátlan, érintetlen papír darab.
Tollam mégis korán tintába mártottam,
s megállíthatatlanul töltöttek meg a szavak.
Egy ideig csak tűrtem a penna sercegését,
nem bántam, ha karcol, nem éreztem, ha fáj…
Segítőm nem volt, így tűrtem szenvedésim.
Vak papírlap! Első oldalad tele is van már!
A tinta bírta, s kacifántos, szúrós betüket írt rám,
olyanokat, amelyeket kitörölni nem lehet.
S csak hagytam tehetetlenül, tűrtem bután,
míg csak átszakadt a tintaázott papírszelet.
A toll makacs volt, újra s újra írni próbált,
de az oldal megtelt, több hely nem volt rajta.
A papírlap immáron más tintát kívánt:
olyat, ami tiszta lapját nem mocskolni akarja.
Megfordult az oldal, de átütött a tinta…
Volt szépségem múló félhomály tündérképe.
S jött az új toll, a papírlap hamar elfogadta,
de aggasztotta, lelkét marta hűtlensége.
Hasított a másik, majd ez is beszinezte
az üres oldalakat mindeféle jelekkel,
ez is karcolt, s a papírlapot teljesen befedte.
Kész tehát a két oldalas mű, a papír megtelt,
nem lehet rá több vonalat vésni.
De az élet a hűtelnségre csúnyán felel:
S összegyűri, ahelyett, hogy széttépi.
Kegyetlen, hideg marokkal galacsint gyárt belőlem,
hogy emlékezzek mindig, ne feledjem soha,
nem lehetek többé gyerek, s felelőtlen…
2 hozzászólás
Az egy kicsit zavar, hogy papírdarab létedre tollat ragadsz és összefirkálod magad. A tollat más kezébe adtam volna, (bár amint látom, később átkapcsolt automata üzemmódra) mert az okozója és az elszenvedője nem lehet ugyanaz a személy. Bár az élet bonyolult…
Elolvastam mindhárom munkád. Soha rosszabb bemutatkozást.
Tetszik, amit művelsz.
Gratulálok. a
hirtelen felindulásból írtam régen. én is észre vettem a hibát, de nem írtam át, mert a feldúlt, összevisszaságot érzem még mindig, mikor újraolvastam. talán nem tűnik értelmesnek, átgondoltnak amit most írok, de tényleg nem feltétlen az értelem a lényeg. később ha lesz rá időm nyelvtanilag-értelmileg árnyalni a dolgot, hozzálátok. köszönöm a kritikát!