Egy sóhaj tör ki belőem,
szinte tépi szívem…
Ez a nap is fáj,
mert érzem a hiányt,
mit akkor ütöttél belém,
mikor utolsó pillantásod küldted felém.
Utánad kiáltanék, de nem tudok…
torkomra fagytak a hangok.
Csak állok,
könnyeim jéggé dermedtek,
s lassan koppanva a betonra estek…
Egy sóhaj tör ki belőlem,
alig bírom tartani remegő kezem.
Bárcsak éreznéd mi zajlik bennem,
bárcsak tudnád, mily fontos vagy nekem!
Átkarol a hideg…
Bőröm szurkálja egy rideg kéz.
Körülölel a nehéz sötétség…
Várok rád…
2 hozzászólás
Ilyen nehéz sörétségben várakozni bizony, nehéz. De kívánom, hogy eredménnyel járjon.
Tetszett a versed.
Szeretettel: Kata
Szerencsére csak átmeneti a várakozás, így remélhetőleg nemsoká újra vele lehetek:))
Örülök, h tetszett, köszi, h olvastál!
Erika