Ordít a csend,
Sikolt a némaság,
Megszületett bennem
A vérző valóság.
Nincsenek szavak,
Csak örök félelem,
Fájdalom és bánat
Tördeli életem.
Elfutnék, elbújnék,
Örökre előle
Eleget kaptam,
Nem kérek belőle.
Mocsaras terület
Lett az én életem,
Segíts át rajta,
Kérlek, én Istenem.
Botladozik bennem
A remény s az akarat.
Nem tudom megmászni
A magas falakat.
A pokol tornácán
Rogyadozik térdem
Nem tudom, még hogyan,
De át kell rajta érnem
S harcolni mindenért,
Soha fel nem adni,
Megtanulni újra
Küzdeni s akarni.
Legyőzni a gondok
Végtelen seregét,
S magadhoz ölelni
Az öröm gyermekét.
4 hozzászólás
Kedves szekelyke!
Soraid a bizonyosság arra, hogy sikerülni fog, mert már magadba néztél.
Szeretettel: Szabolcs
Kedves szekelyke!
´Nem tudom megmászni
a megas falakat´
…de tudni fogod,ha a két utolsó versszakot
betartod!
Üd:sailor
Öleld magadhoz! "Soha fel nem adni" – ahogy írod.
Tetszik a versed.
Szeretettel olvastam:
Ylen
Köszönöm nektek