Magas egek szürke felhői
meghasadtak fájdalmukban,
s öntik terhüket egyre-másra,
fehér lepelbe burkolva már
a föld minden rút szennyét.
Hópelyhek játszanak fogócskát,
huncut szökkenéssel libbennek,
s hullnak, mint megannyi pihe,
megszentelt anyaföld nyomorára,
elfedve szülötte minden mocskát.
Hiszem, újra gyermek vagyok,
tiszta, hamvas, hóban lépdelve,
s kacagok felejtve nehéz búmat.
Bár megfáradt életem tölthetném
friss hóban topogva, szépen, szelíden.
6 hozzászólás
Remek vers.
Tetszett.
Üdv: harcsa
Szeretettel láttalak kedves Harcsa!
Üdv.: Tünde
Szép fehér,tiszta …!Tetszik:)
Gratulálok!
Szeretettel olvastam:Pityu
Drága Pityu!
Örömmel láttalak ismét! : )
Szeretettel: Tünde
Szerintem nagyon szép, nem csak a vers, hanem a benne rejlő érzések. Bizony, néha milyen jó is volna feledni a bút.
szeretettel-panka
Hát igen drága Panka, jó lenne néha feledni…
Köszönöm, hogy olvastál!
Szeretettel: Tünde