Borzasztó volt az elválás.
Szorosan oda bújtam hozzád,
Hogy belém menekítsem éned,
Bensőmben érezzem szívverésed.
Borzasztó volt az elválás.
Szorosan oda bújtál hozzám,
Hogy elvigyed lényem magaddal,
Veled legyen a lenyugvó Nappal.
Szótlanul öleltük egymást.
Így tarthatja kutya szájában
Az áhított, megszerzett csontot.
Ó mi szerelmes szívű bolondok.
Azután egyszerre mondtuk:
Induljunk! Menni kell Kincsem!
De csak a csókig jutottunk.
Ajkunk már előre sírt a Nincsen.
Szemünkben összefonódva
Ott billegett a szomorúság.
Kín álarcával mosolyogtam,
Míg újra odabújtam hozzád.
Míg megcirógattam arcod,
Míg ujjam játszott ajkadon,
Addig magába itta szemem
Szemedből az örök szerelmet.
Belül összeszorult a szívem.
Találkozásunk varázsa
Elfoszlik, már csak emlék lesz
Mint üvegről felszálló pára.
Csak álltam bénultan, remegve.
Lelkem darabja távolodott el.
Integető kezed a homályban
Könnyeim prizmáján át láttam.
Minden nap megvisel a búcsú,
Minden nap jajong a szívem,
Minden nap elillan a csókunk,
De a holnap új csodát hoz el.
3 hozzászólás
Kedves Helen ,köszönöm az észrevételedet és már át is irtam ,ugy tényleg jobban hangzik,ez a vers tetszik ,hát igen ,nehéz az elvállás ,és ezt te tökéletesen ki tudtad fejezni egy csodálatosan szép versben,köszönöm ,hogy olvashattam.
Szép! Katalin
Kedves Helen!
Bizony az elvalasnal talan nincs semmi rosszab.
Nagoyn gyönyörüen öntötted ezt formaba. Gratulalok!
Nagyon szep uj evet kivanok!
üdv.
hamupipö