Anyám volt. Könyörtelen.
Nem bántott,
csak itt hagyott
egy őszi reggelen.
Fodor felhők kísérték
végig az úton
a fekete menetet,
fejünk felett
nehéz öreg-szag,
krizantém illata
lebegett.
Odafönt varjúraj körözött,
s én ötévesen,
fogva nagyanyám kezét,
odasúgtam,
'nézd, mama, szeplős az ég!'.
6 hozzászólás
Kedves szilkati, ez nagyon nagy és súlyos emlék. Agyerekkor és a halál találkozása. Fontos téma, erről is írni kell. És te nagyon jól megírtad. Barátsággal: Madár.
Kedves Madár!
Ahogy közeledik az ember élete vége felé, egyre gyakrabban jut eszébe a gyerekkora. Mindig van valami megfejthetetlen abban, hogyan hatott későbbi sorsának alakulására a gyerekkor.
Köszönöm, hogy elolvastad.
Üdv: Kati
Kedves Kati!
Egyezek Mdárral mindenben!
Fájó…
Gratulálok!
Szeretettel.sailor
Köszönöm sailor!
Szeretettel: Kati
Kedves Kati!
Mondhatnám magamban, jellegzetes szilkati vers, már csak önmagában az ismét felbukkanó krizantém miatt is. Nem is tudom, hány alkalommal találkoztam ezzel a "nehéz öreg-szagú" virággal verseidben. Egyik helyen azt találtam megjegyezni, hogy sokat köszönhet neked ez a virág.
Nagyon jó verset írtál 7 megadott szóra. Nem tudom, a könyörtelen is köztük volt-e, de mintha ezzel a címmel is olvastam volna már tőled verset. (Az sem volt túl derűs.)
Gratulálok. Nagy tetszéssel olvastalak.
Laca ⚘
Szia Laca!
Igen, közte volt a könyörtelen is. Valahogy összefonódott bennem a krizantém a temető mellett csokrokat áruló kis öregasszonyokkal. Ma persze már másfajta krizantémokat árulnak, nagy, egyen-fejük van, és nincs illatuk. És nem is öregasszonyok árulják.
Örülök, hogy tetszett.
Szeretettel: Kati