Minden fenyő rád emlékeztet
Mégis ezerszer lemondok rólad
A táj olyan mint az arcunk
A tiéd mosolyog, mint a fenyő
Az enyém egyre búsabb
Ne mondd , hogy nem szabad
Ne mondd hogy elkéstük a tavaszt
Itt a virágok csak érted nyílnak
A fenyőfák is téged hívnak
A szívem mégis nálad maradt
Arcképed a tájba véstem
Az erdőt hajlító szélben
Ott lesz a meghívó üzenet
Vár ezer erdélyi fenyő
Hogy megáldja a szívedet
1 hozzászólás
Őszintén megmondom, én a két első versszakot elfelejteném, mert nem nyújtottak újat, az utolsóban viszont érezhetően ott vagy Te és Ő és az a végtelenség-érzés, ami miatt tetszik.
Hanga