Erinnerung
1
Lindes Rauschen in den Wipfeln,
Vöglein, die ihr fernab fliegt,
Bronnen von den stillen Gipfeln,
Sagt, wo meine Heimat liegt?
Heut im Traum sah ich sie wieder,
Und von allen Bergen ging
Solches Grüßen zu mir nieder,
Daß ich an zu weinen fing.
Ach, hier auf den fremden Gipfeln:
Menschen, Quellen, Fels und Baum,
Wirres Rauschen in den Wipfeln, –
Alles ist mir wie ein Traum.
2
Die fernen Heimathöhen,
Das stille, hohe Haus,
Der Berg, von dem ich gesehen
Jeden Frühling ins Land hinaus,
Mutter, Freunde und Brüder,
An die ich so oft gedacht,
Es grüßt mich alles wieder
In stiller Mondesnacht.
Joseph Freiherr von Eichendorff
Emlékezés
1
Halk susogás a lombokon,
Madárkák e világban,
Források csendes csúcsokon,
Mondjátok, hazám hol van?
Ma álmomban ott láttam én,
's a hegyekről elindult
Egy köszöntést küldtek felém,
Hogy könnyem is kicsordult.
Ah, itt idegen csúcsokon:
Ember, szikla ér és fa,
Vad susogás a lombokon, –
Mint egy álom játéka.
2
Távoli szülőföldem
Csendes, magas háza,
A hegyről, bambán néztem
Tavasszal ki az országra,
Anyát, testvért 's barátot,
Kikre sokszor gondolván,
Majd újra köszönthet ott
Egy holdas éjszakán.
Mucsi Antal
4 hozzászólás
Nagyon szép versek, kedves Tóni. Érződik a honvágy, a csend, talán még az ébren álmodom is… 🙂
Végtelen nyugalom árad a sorokból, mindennek ellenére. Talán csak a szavak játéka teszi, melyekkel elénk tártad.
pipacs
Kedves Pipacs!
Azt hiszem lassan, megtudok bírkózni a honvággyal. Tudod írtam már, minden roszban van valami jó is. A jó abban, hogy itt vagyok, hogy kevés rosz tapasztalatom van az emberekkel, és ha igen, akkor nem zavar annyira, mert nem magyarok. Ha otthon élnék, akkor bizossan több lenn a magyarokkal is a problémám, alapból adódóan, igy hát néha még örülök is annak, hogy itt vagyok, nem otthon.
Köszönöm, soraidat, és
üdv Tóni
Kedves Tóni!
Izzik a vers a szülőföld utáni vágyakozástól. De csak azért, mert benne vagy magad is.
Nekem meg a könnyem is kicsordult, mert hát hiszen, az én hazám is ott van valahol…
Mély átéléssel olvastam.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Azt hiszem, mi nyugodtan mondhatjuk, hogy nem önként hagytuk el hazánkat. Meggyőződésem szerint, azt egy igazi hazafi soha sem teszi meg. De néha nincs választék, és amikor még a felelőség is a család fentartására, a gyerekek jövője is kétségbe ejt, akkor egy ember sok mindenre képes, ami nem is tetszik neki. Így voltunk mi is, csak a körülmények voltak mások. Néha már nem is kivánkozom otthon élni, csak jó volna, egy félórára hazamenni.
Köszönöm, megértésedet, és
üdv Tóni