Nem tudom, kit sajnáljak jobban,
Magamat vagy téged;
Ha a tűz egy percre lángra lobban,
Neked azonnal véged.
Nem értem magam, vagy téged nem,
A megbocsátás az én fegyverem,
Kérlek! Ne fordítsd ellenem!
Neked rossz mással és nem jó egyedül,
A kétségbeesés jut neked szerepül,
És ismét álarcok mögé bújhatsz,
S hamis zsoltárokat fújhatsz.
Ez marad neked, talán te is sejted,
Érzi már minden hazug kis sejted,
Hogy szerettek, könnyen elfelejted.
Hogy nem tudtál szeretni… örök sebet ejthet.
3 hozzászólás
Magával ragadó írás, némi játékosságot fedeztem fel abban, ahogyan vezetted a sorokat. Tetszett a hangvétele, a hangulat, amit át tudtál vele adni nekem.
Üdv.: Adrienn
🙂 Köszönöm, kedves Adrienn!
Erdekes ez a struktura, megleptel vele. A cimet nem tudom a vershez kapcsolni. Pedig az irasod nagyon erdekes, egyedi, szeretek ilyen alkotasokba botlani.
H.