Sírva szikrázik most az Idő,
sarokba hajított álruhákon
Szél matat,keresgél,
szánakozik a Hold,
és mégis nevetgél,
lassan elfordul
Csillagseregével.
Mind eldobtátok a bohócruhát,
kiléptetek a ruhákon át,
önmagatokból.
De hisz ez nem ti vagytok,
csak árnyékok az éjben,
sejtelmes szomorú sereg.
Hová mentetek?
Már csak a kutyacsaholás
árulja el néha,
merre jártok.
1 hozzászólás
Szép nagyon. Az első rész az főleg, ami megfogott. Igazából csak rengeteg egymás mögé írt gyönyörű sort látok magam előtt, és nem fontos miről is szól igazából. Ez is elég, hiszen negyon szép 🙂 Gratulálok!
Dalilácska