Eddig arra kértelek, emlékezz rám,
Nem tudom, szerettél -e egyáltalán.
Most csalódtam, ezért azt kérem felejts el,
Szíved rejtekében ezentúl ne rejts el.
Milliószor gondolkodom, töprengek,
Hogy velem ezeket miért tetted?
Hisz' nem bántottalak, egy rossz szót sem szóltam,
Kisegítettelek sokszor, és vigasztaltalak a bajban,
Mint egy igaz barát, ki segít jóban-rosszban.
A pár hónap alatt jött ezernyi kaland,
S nehézség, szomorúság a két tanév alatt.
De a történet az idővel előre haladt,
Így nekem csak a csalódás maradt.
Felejts el kérlek, s ne haragudj rám,
Én már megbocsátottam, töprengve az események során.
Meggyanúsítottál, de nem tettem semmit,
Lesz még más, ki az úton továbbsegít.
5 hozzászólás
A lényeg, hogy túl jutottál rajta, kedves Aphrodite
tetszett
Versed hanglata szomorú – végül mégis derűlátó. S ez a helyes álláspont. Sosem szabad a búbánatban elmerülni, s mindig bízni kell a jövőben. Szép versed nekem is tetszik.
Szeretettel: Kata
Köszönöm a hozzászólásotokat, nehéz volt átgondolni a helyzetet, és bizony ezt más nem érti meg, csak akkor, ha saját maga is ugyanezt éli át. Reméljük, mindenki egyszer (előbb-utóbb) átgondolja tettét, és bocsánatot kér attól, akit megbántott. Akár tettekkel, akár szóval cselekedett rosszat.
Üdv,
Szeretettel: Aphrodite
Szia!
Azt hiszem a legjobb az, ha élőszóban tisztázod az illetővel nézeteltérésedet.
Nem szerencsés, ha mindezt versben olvassa vissza.
Odaállni és szembesíteni a tényekkel valakit a legnagyobb bátorság, de ehhez tényleg gerinc kell.
Persze segít ha kiírod magadból az érzéseid, de úgy gondolom, ez kettőtökön kívül senkire nem tartozik.
Vagyis nem verstéma.
Üdv.:Tamás
Kedves Tamás!
Élőszóban már tisztáztam vele. Egyébként meg az az én dolgom, hogy miről, hogyan és mit írok. De ezt te is nagyon jól tudod. Mindössze ennyit akartam neked elmondani
Üdv