Majd jobb lesz így, egyedül most más,
Jobb lesz neked úgy hogy arrébb állsz,
Játék volt, ami volt sem volt soha,
Engedj el, hisz ezért vagyok ostoba!
Lásd én ezt kaptam – mégsem kértem,
Lassan a kíntól porrá égtem,
Céltalan lettem, elhidegültem,
Ebben a vágytalan jéghideg űrben.
S lett minden gép, fém és durva,
A szép sem a régi, inkább furcsa,
Vonz egy percre, s addig megcsal,
Míg nem a vágy is tőled meghal.
Jó volt rég, a szemedbe szeretni,
Attól volt szívem elkeseredni,
Olykor most is, s mondom: „bárcsak”
s máris az arcomon ül a látszat.
6 hozzászólás
Nagyon tetszik a versed, és a stílus is ahogyan a gondolataidat sorokba fonod. Közel áll hozzám nagyon. Gratulálok: A.
ez a vers egyszerűen tökéletes!! olyan kifejező, és a szókincs…:) Remek!!
csak gratulálni tudok!
köszönöm Angel, és Dusiiii :):)
Tényleg jó a versed, de számomra van benne egy sor, ami nem igazán állja meg helyét a többi között: “Engedj el, hisz ezért vagyok ostoba!” A többi oké!
az az ostobaság hogy csak játék volt
Kedves Yetiboy!
Jó kis vers.Jól rendezett gondolatok és gördülékeny.
Ági