Valahol messze ég és Föld között
A fény szivárvánnyal ütközött.
S eggyé válva kéz a kézben
Szétszóródtak a végtelenben.
A fény gyorsan terjedt, befedett mindent,
mint selyemtakaró az alvó meztelent.
Oly szép volt, előkelő és kecses,
amilyet az ég mindig is keres.
Meghatódott a végtelen kék ég,
Ilyet nem látott sohasem még
Fent a magasban felhők gyűltek
S a látóhatár szélén könnyek ültek.
Az ég, csak sírt-sírt csendesen
S ami leesett összegyűlt rövidesen.
Egy gyermek meglátta, kezébe vette
Csodálta szépségét, hát magával vitte
Így a fény, mint örök üvegcsepp itt maradt velünk.
S megkaphatjuk mi is, ha kinyújtjuk kezünk.
8 hozzászólás
Ma már érdemes volt benéznem:)
Most olvasom harmadszorra, minél többször olvasom, annál jobban tetszik.
Gyönyörű alkotás.
Szeretettel: Susanne
Köszönöm, örülök, hogy tetszett!:))
Szia!
Versed tetszik, mert mesés. Szerintem az elejébe többet beleadtál, mert a kétsorosok rímpárjai nem a legjobbak. Ha kicsit csiszolnád még, akkor viszont maga a bűbáj.
Üdv,
A.
Kedves Andrea! Örülök, hogy tetszik a versem! A kétsorosak bokor rímesek, ha jobban megnézed, ezért az az eltérés. FElolvasásra viszem, és olvasva szerintem így szebb…:)
Kedves Bay!
Kedves párhuzam a fény és az esőcsepp között. A szivárvány, mint jelenség csodaszép.Tetszett a versed.
Szeretettel: oroszlán
Kedves Oroszlán!
Köszönöm!:))
Kedves Bay!
Nagyon tetszett írásod!
Fantáziadús!
…olyan eredeti,szinte a kezdetek kezdetére
visszamenö történet!
Gratulálok!
Üdv:sailor
Kedves Sailor!
Köszönöm, örülök, hogy ilyen érzelmeket váltott ki benned!:))
Erika