Ott fenn az égben, ünnepeljél szépen
ma neved napja kincsem, s hiszem,
hogy nem hiába írom meg kis versem.
Oly rég volt, hogy ringattalak karomban
esténként mese szállt a kis hajlékban,
s együtt aludtunk az éji nyugalomban.
Emlékszem első ingadozó lépteidre,
s a huncut mosolyt fakasztó csínyekre,
hangosan kacagó játékos lényedre.
S az iskolában már a betűket vésted,
esténként rajzoltunk virágos rétet,
nem kellett semmitől sem félned.
Mikor felnőtt lettél,már dolgozni jártál
sok mindent okosan magadtól láttál,
s ha kellett, hát engem már te óvtál.
S jött egy fájó, nem feledett pillanat
s egy hír, hogy soha többé nem látlak
nem értettem a szörnyű borzalmat.
De tudom, vigyázod minden léptem
s mosolyogva nézel rám egy képen,
… a gyertyaszál ma érted égjen…….
6 hozzászólás
Kedves Susanne!
Megható emlékezés.
Egy anyának a legfájóbb, ha elveszti a gyermekét.
Nem tudom, hogy mikor történ, de tudom, hogy fáj még.
Üdv: harcsa
Kedves harcsa!
Köszönöm soraidat !
Szeretettel: Susanne
Kedves Susanne!
Olvastam. Teljes szívemből átérzem.
Szeretettel:
Millali
Kedves Millali !
Köszönöm soraidat !
Szeretettel: Susanne
Gratula.
Van mikor zokogva kell sírnom…
Üdv. Zoli
Köszönöm kedves Zoltán.
Szeretettel:Zsu