Félálom s ébrenlét határán,
akár zökkenő vonat sínén
futó szerelvényben, ha tájt vált
az ablak; vagy hullám vert vizén
ezüst fények, ha zöld haragba,
vagy bús, barna bánatba hullnak,
– úgy villódznak ködbe faragva
színes emlékei a múltnak.
Ha végiggondolom, az éltem
tarka csokrába tüskés rózsák
mellett csalánt is bőven téptem,
s lóherét is, Fortuna csókját.
Hogy melyik volt több? Apró hólyag
göbjeivel tele a testem,
az istenasszony kegyes csókja
bezzeg ritkán érintett engem;
tőrdöfést viszont, mely a lélek
sebét okozza, múlhatatlant,
háromszor kaptam. Sok? Kevés ez?
Megemésztettem. Túlhaladtam.
5 hozzászólás
Kedves Irén!
Erre az igzán értékes írásra,csak egyet:Elismerésem!
Ritka mély elmélkedés,nagyon szép formában!
Üdv:sailor
Köszönöm szépen!
Kedves Irén!
csak ámultam
amint egymásba áttűnő költői képekkel bevontál a versbe, a szellemesen fájó hasonlatokért, a bölcs, szikár lezárásért, a sok-sok elrejtett kincsért.
"Ha végiggondolom" ez egy nagyon értékes alkotás.
jó volt olvasni
szeretettel: Szindbád-Cal
Nagyon kedves vagy, köszönöm a véleményed, olvasásod!
Ölellek
Irén
Kedves Irén !
Szép verset írtál, nagyon tetszett a színe megjelenése versedben.
S a végén a megválaszolatlan kérdés és a remény hangja.
Nekem tetszett, néha bizony összefoglaljuk életünk apró, de annál fontosabb rezzenéseit.
szeretettel olvastalak: Zsu