Hajléktalanok VIII.
A svájci bicska
A svájci bicska az a világon egy ismert fogalom
svájci katonák minden egyes tagjának a zsebkése,
egy Svájcban élő ember életében a kitűnő alkalom:
Egy ilyen ajándékot adni kedves ismerősének, az egy barát megbecsülése.
Évekkel ezelőtt, amikor még munkás ember voltam
a déli ebédszünetben, frissen sültet akartam enni,
kinn az utcán, egy utcai bódénál ő vele találkoztam:
Amikor beszélgetésbe eredtünk, a meglepetéstől alig tudtam heppet venni.
Tipikus magyar akcentussal beszélte a német nyelvet,
az E és az É betűk között nem tanulta meg a fél é-ket,
első szónál tudtam, én egy magyar emberrel beszélek:
Minden szaván érezted, nem ismeri még ezt, a pénztől irányitott vidéket.
Hallotta Svájcban, az utcákon csak méz és a tejfel folyik
egész országban a pénzért, csak a földre kell hajolni,
de itt is, ha szegény vagy, a fejedre senki rá sem tojik:
Ha az életben valamit akarsz, azért naponta keményen meg kell dolgozni.
Kivettem zsebemből a bicskát, a kolbászt ketté vágtam
felét három szelet kenyérrel elébe az asztalra tettem,
a bicskám láttára a szemében csak egy kérést láttam:
A bicskámat szó nélkül a kezébe nyomtam, kolbászt tovább harapva ettem.
Most már majdnem három éve én is nyugdíjas vagyok
és tegnap a bódé előtt egy ismertnek vélt arcot látok,
aki egy piros bicskával vág a kolbászbol egy darabot
Istenem, ez Pista, a bicskás barátom, olyan sokszor gondoltam már rátok!
Kértem én is egy kolbászt, majd titokban kettévágtam
asztalához mentem szó nélkül fél kolbászt elébe tettem,
a másik felébe én hangosan ropogva nagyot haraptam:
Bicskája az asztalra repült, ölelve hangossan nevettünk, ott mind a ketten.
Milyen csodás véletlenek vannak, egy ember életében
kolbászos bódénál egy másik városban újra találkoztunk,
minden embert megváltoztatnak a gyorsan elmúló évek:
De tíz évet öregedett a rövid három évben, az mi szegény hajléktalan barátunk.
Mucsi Antal-Toni 2009 November 27