Itt részegen ásít egy piros padon szívem,
körbenéz és keresi angyali szemed
te a föld felett suhansz, de bízok híven,
hogy mellém ülsz, és még foghatja kezem kezed.
És majd összeolvadva együtt szállunk tovább
hol mármortól vakítva követ minket a Hold.
Vér oldódik vérben, úszunk év-felhők során;
gyötört a szívem, mi remény nélkül harcolt.
Balgán várom lelked melegét a hidegben,
hisz most hajnalban szerelmed mellé bújsz halkan;
és csak ülök, de végtelen tűz ég idebenn
mert ez a szerelem örök és elpusztíthatatlan.
Ködből font gyűrűt húz ujjadra az éjszaka,
és ha buta szívem ma örökre eljegyez,
az érzés felszáll, mint a hajnal új csillaga
és én boldog vagyok, hisz révbe ért életed.
2 hozzászólás
Gyönyörű vers! Gratulálok!:)
Kedves amosis!
Ez nagyon szép lett! Igen nemes érzésre vall, ha valakit az is boldoggá tesz, ha a volt kedvese élete révbe ért – másnak az oldalán!
Üdv: Borostyán