Hamburg a közös emlékünk volt.
Mára csak én emlékezem.
Néhány fénykép maradt,
meg egy-két levél –
az üzen.
Hogy lelkesedtél,
naponta nevettél,
csak mondtad,
mondtad…
tűzött belőled a jókedv,
hiába volt tél.
Vendéglátónk is elköltözött,
s kinek mindezt köszönhettük:
elfújta a szél,
odaát hömpölyög,
mint egy falevél.
Hamburg.
Egy közös út,
egy élmény,
egy lehetőség.
S döbbent szívem gyertyát gyújt,
most is ott vagyunk,
most is lelkesedsz,
nevetsz;
hiába csonkig ég.
5 hozzászólás
Kedves Andrea!
Nagyon szép emlékekröl írsz!
Az utolsó sor,nagyon fájóan cseng!
Gratulálok!
Szeretettel:sailor
Szép napot!
Kedves sailor!
Nem kellene, hogy így legyen…
Ma 29 éve utaztunk oda ketten, két segítőnk volt. Szép volt, jó volt, elmúlt, én maradtam.
Üdv,
A.
Kedves sailor!
Köszönöm kedves soraid. Igencsak szomorú ez, hogy már csak én emlékezhetek…
Üdv,
A.
Tetszik a vers, Kedves Andrea!
Szépen, sejtetően ír élete egy boldog időszakáról, ami Hamburghoz köthető, ahol nem volt egyedül. Az az idő végérvényesen elmúlt. Felidézni lehet, de vissza nem hozható. Meg kell hát gyászolni.
Grtulálok!
Üdv, Ildikó
Kedves inyezsevokidli!
Igen, nem hozható vissza. Egy barátnőmmel voltam ott Dieter Bohlennél. Nem él se ő, se az itteni, se az ottani szervező. De jó visszagondolni azokra a napokra. A verset egyébként volt, aki gyengének találta. Nos, elküldtem a kinti szervező fiának, aki hálás volt érte. Emlék. Szép emlék. Nekem így szép.
Üdv,
A.