A fogak tövében megtapadt igék,
a sárga kín ellepi a számat,
már fáj nekem, én úgy ordítanék
de minden szó betanult gyalázat.
Szeretlek! Mondd, hogy hallgassam el?
mert arcon csap minden vallomás;
a hiányodat megkötött kezekkel
én nem úgy szorítom, mint akárki más.
Szavakat tanulok, hogy ne értse senki,
mit jelent, kínlódni, félni nélküled.
(Isten megtanult már számkivetve lenni,
és beszélni, hogy más ne értse meg.)
A hajszálerekben szörnyű vers kering,
kis szívem riadtan dobog,
a semmi ága megrepedve ring
csak nézik, nézik a csillagok
3 hozzászólás
Hello Misi! Mindig, ahogy olvaslak, rá kell jönnöm, hogy te igazán tehetséges vagy!!! Elemezgethetem ezt a verset is (remek a ritmusa, a rímpárok, a képek, a J.A. utalás, stb.), de felesleges. Olyan természetesn jönnek a sorok, gondolatok egymás után, hogy döbbenet. Nem tudom, mennyi munka van benne, sok vagy kevés, de nekem mingyegy is. Ez megfogott! Gratula, Poppy
Kedves Poppy!
Örülök, hogy tetszik a versem. Sajnos nem sikerült annyira jóra, mint akartam… Nem érezni igazán, és néhol sánta kicsit. Nem tudom én sem, mennyi munka van benne. Egyl óra volt leírni, de kb. 8 hónap kellett, hogy legyen mit.
szeretettel:
misi
Kedves Misi!
Nekem a kendőzetlensége tetszik… A relatív kendőzetlensége. És nagyon kifejezőnek, vallomásszerűnek érzem a harmadik versszak első két sorát… (és nagyon mély a hozott párhuzam Istennel).
Az utolsó vers pedig nagyon misis. 🙂 Tetszik a kis szív riadt dobogása is. Ma szembe villant egy kifejezés veled és a költészeteddel kapcsolatban: távolítás. Tedd, ahova akarod. 🙂 Vagy beszéljünk róla…
Tetszik a dallamossága, szerintem így kerek, így, "szabálytalanul". Az őszinteség a legszebb szabály.
Üdv:
Dávid