Bársonyfelhők alól a fény útra kél,
angyalszárnyakon suhan felénk,
árnyék lépteket simítva csend ölén,
szívünkhöz érve, most csak jót remél.
Gyermeki mosolyként fog kezet velünk,
érezni, hogy lüktet az esti szürkület,
s ezernyi csillámló hópihe lesz a kövület,
ránk dermed subája, fehérbe öltözünk.
S lelkünkben ébrednek apró csillagok,
fény-folyam rohan a végtelen felé,
nem keres, nem kutat, szabad a tér,
csak a fagyos szél kísér, míg lassan ballagok.
Pilleszárnnyal tovaszállva, annyi kimondatlan szó,
s az elme mocsarába fullad milliónyi gondolat,
a mindenségbe tűnő árnyakon hópihe dalol,
jégkristályon penget egy édes altatót.
10 hozzászólás
Nagyon bájos téli vers. Az utolsó versszak a gondolatról remek.
Szeretettel gratulálok: oroszlán
Szia!
Ha csak az első kettő és utolsó kettő sorból állna a vers, akkor is csodaszép. Természetes ami közte van azzal igazán egész. "lüktet az esti szürkület" . nagyon szép. Gratulálok!
Szeretettel üdv:Vali
Kedves Oroszlán!
Köszönöm, hogy olvastad.
Üdv: harcsa
Kedves Vali!
Nagyon köszönöm a dicsérő szavaidat a kedves barátom nevében is.
Örülök ha tetszett.
Üdv: harcsa
Szia!
Igazán nem is tudom, miről írtál! 🙂 (mármint a levélben)
Nagyon szép vers. Jó olvasni nemcsak a tartalma, hanem a hangulata, a képei és a dallama miatt is.
Grat!
Gy.
Kedves Gyömbér!
Itt könnyebb volt, mert volt segítség.
Örülök, hogy olvastad.
Üdv: harcsa
Kedves Harcsa!
Olyan tiszta, szinte gyermeki írás!
Tetszett!
Szeretettel: Tünde
Kedves Tünde!
Mert gyermek vagyok, legalábbis lélekben.
Örültem neked.
Üdv: harcsa
Kedves Harcsa!
Nagyszerű, tiszta alkotás, mint a tájat borító hóesés….
Gratulálok! Lyza
Kedves Lyza!
Köszönöm, hogy olvastad.
Nagyon örülök neked.
Üdv: harcsa