Mennyire felhúz, ha néma.
Ma már gondolatát se küldte hozzám,
Nem akarta, hogy hasson rám.
Gondolom, szándékosan tette,
Hogy haragom felkelttette.
Sejtem, azt akarja elérni vele,
Nélküle könnyebb legyen nekem.
Ha erre gondolok, szűnik a fájdalom,
Jót is tett, e bőszítő alkalom.
Csend szavát is meg kell hallanom,
S Nélküle várom a hajnalom.
Így már nem hullatok könnyet,
S lelkemnek búcsúzni könnyebb.
Nem várom, hogy jöjjön,
Szívembe költözik a közöny.
7 hozzászólás
Kedves Dóra!
Nagyon szép vers! Már az elején magaddal ragadtál, a "közöny" szó pedig a végén tökéletes befejezés!
Grat! 🙂
Kedves fanofgd!
Köszönöm, hogy itt jártál és tetszett!
Szia Dóra!
Nagyon is értem, hogy miről van szó…
Grat. Gy.
Kedves Gyömbér!
Tudod, nem bántam volna, ha nincs ez az érzés…
Dehát…
Hátha elszáll…
Örülök, hogy itt jártál!
Kedves Dóra!
Valóban a közöny az egyetlen lehetőség a felejtésre. Van, hogy a szerelem gyűlöletbe csap át, ám az sokkal rosszabb, mert a két érzést csak egy hajszál választja el egymástól, és úgy az ember (lánya) nem igazán tudja túltenni magát egy csalódáson… Jó vers:)
Üdv: Borostyán
Igen Borostyán…
A baj csak az,
nem sokkal tovább tartott, mint ahogy leírtam:(
Dehogyis költözik…
A közöny egy negatív otthonülő..))
De jó a vers, és ismét gg:d.p.