Jó reggelt álmos vasárnap,
belvárosi szűk utcák,
második világháborús lövedék
szaggatta mindent látó falak,
jó reggelt réges-régi horpadás
házunk előtt a járdán,
talán már örökre ott marad,
jó reggelt kis szürke templom,
faragott, törött orrú szentek,
néhány szobrot
a galambok megtiszteltek,
jó reggelt Andrássy út,
köröndön magasodó
gesztenyefa,
kérgében bicskával vésett szív,
az évek múlásával
egyre nagyobbra nő,
jó reggelt elmúlt
szerelmekre figyelmeztető,
jó reggelt fonnyadó levélbe
tekeredett bujdosó idő,
kuka mellé dobott
kopott kis cipő.
Jó reggelt hajléktalan csecsemő,
könyörtelen fagyos, téli levegő.
Jó reggelt festék pergető, ringó hinta,
játéktól hevült
gondtalan gyereket hűsítő szellő.
Jó reggelt bizakodó lábaktól
fényesre kopott macskakő.
Jó reggelt anyaföld,
jó reggelt jövendő!
7 hozzászólás
Tetszik benne a játékosság, és mindamellett, hogy egy átlagos vasárnapról írsz, benne van a teljes valóság, gondolok itt a "hajléktalan csecsemő"-re, ami szomorúvá teszi a játékosságot, dallamosságot.
Zsu
köszi Zsu!
A város szépségével, szennyével…
Tetszik, Boszi, jó lett:)
Évi
Köszönöm Évi! 🙂
Őszinte vers, több derűt, mint keseráséget érzek benne. Tetszett a vers lendülete, bár szórtad az érzéseket, a képeket rendesen, tetszett a vers ösztönösnek ható szerkezete. Jó volt a befejezés is.
aLéb
Igazán köszönöm aLéb! 🙂
Kedves Erika!
Azon az álmos vasárnap sok minden eszedbe jutott: legtöbb olyan, amiken javítani kellene, de van más is, bevésett szív, kopott kis cipő, a derültséget keltett olvasás közben. Mindig szeretem, ha a vers vége mégis bizakodó: Jó reggelt anyaföld, jó reggelt jövendő!
Versedet a Véletlenül hozta elém, szeretettel olvastam: Kata