Ünnep a karácsony, mondják fönt az égben,
És igazuk is van, de talán csak részben.
Mikor a teremtő a földet alkotta,
Hogy lesz szegény s gazdag, sajnos nem tudhatta.
Gazdag s szegény ember nem állnak egy sorban,
Egyik villában él, másik meg a porban.
Ilyenféleképpen látja azt az isten,
Egynek mindene van, másnak semmi sincsen.
Az öreg földgolyó két világra oszlott,
S egyenlőség terve, szerte- széjjel foszlott.
Kétféle karácsonyt ünnepel ma a nép,
Egyik fényes pompás, másik szerény sötét.
Egyik csiszolt gyémánt, arany és drágakő,
Másik durva acél, s megrepedt terméskő.
Egyik sok- sok kincset fenyő alá hordoz,
Másiknak fája sincs, s mégis ő a boldog.
Gazdag embernek van ma nagy lakomája,
Arannyal díszítve a karácsonyfája.
Tíz fogásos ételt hord elé a szolga,
S asztalának dísze: marcipános torta.
Italokból pedig van kínálat bőven,
Oly nagy a választék, hétféle csak sörben.
Pezsgő, bor és koktél, üvegekbe zárva,
Feszes sorban állnak, kinyitásra várva.
Enni is kezd az úr, sápadt, sárga arccal,
De hisz csak küszködik, nem bír a malaccal.
Jó harminc kiló volt, míg élt szegény pára,
Most se sokkal kisebb, alig fér tálcára.
Savanyú a képe a nagy uraságnak:
„Ennyi vacak” mondja, miközben turkálgat.
A szolga restelli, de azért kimondja:
„Hogyha nem bír vele, jobb ha nekem adja.”
Ám haragra gerjed az úrnak orcája,
Vicsorítva mordul a szegény szolgára:
„Hiába is nézel te engem butának,
Akkor sem eszed meg, vidd ki a kutyának!”
Ilyen a karácsony a gazdag nagyúrnál,
Szolga éhen marad, ám a kutya dúskál.
De hagyjuk az urat gőgjével magára,
Inkább kukkantsunk be a szegény házába.
Eljött a karácsony, s nincsen fenyőfája,
Félig égett gyertyát ragaszt egy faágra.
Átszellemült arccal asztalára teszi,
Ünnepi étvággyal levesét megeszi.
A második fogást csak hozzá gondolja,
Sült csirkét enne most, ha rá pénze volna.
Leöblítené azt jó kis vörösborral,
S szivarra gyújtana, jóllakott gyomorral.
Mire ezt a sok jót mind végig gondolta,
Ő bíz úgy érezte, éhes se volt soha.
Ám a gyertya lángja lassacskán elfogyott,
S ő megbékélt szívvel lefekvéshez fogott.
Párnáját felrázta, papucsát lerúgta,
A pislogó gyertyát gyengéden elfújta.
Lefeküdt aludni, de ilyet ki látott,
Álmában ölelte az egész világot.
2 hozzászólás
Éber álmában járta a világot,
asztalra gondolt gazdag délibábot,
s mikor reggel a kakas kukorékolt,
korgó gyomorral szép álmára gondolt.
Első voltam újra, idevezérelt isten ujja 🙂
Szívbemarkoló versszakok, igaz nincs karácsony de a téma örökké aktuális.
Szeretettel: Angie
Kedves Angie!
Hivatalosan is szeretettel köszöntelek, mint némelyik versem első és egyedüli hozzászólóját.
Remélem nem túl megerőltető ez az "úttörői" tevékenység?
Komolyra fordítva: igazán jólesett, hogy észrevetted ezt a karácsonyi verset, amikor feltettem karácsonyibb volt a hangulat, mégsem akadt meg senkinek sem a szeme rajta. Nagyon tetszik a versikéd, frappáns és pont ideillik, (gondolom azért is írtad), (hogy én milyen bölcs vagyok…) köszönöm szépen.
Szeretettel:
Millali