Ma itt a nyár, ma végre elfoszoltak
a szürke fellegek fejem fölül,
a tágas égre kékülő varázslat,
amint a Nap sugára rávetül.
A lelkem andalogva békül újra,
szemernyi búja, gondja sem maradt,
repesve száll a kedvem is, dalolva
teríti mámorát a fák alatt.
De délutánra elborong a tájék,
vihar közelg az ég alól hamar,
a délelőtti tünde-szép ajándék
megittasodva vad vihart kavar.
Hiába, lám, a nyár a szenvedélyek
megújuló, örök körébe lépett.
2 hozzászólás
Kedves Imre!
“a délelőtti tünde-szép ajándék
megittasodva vad vihart kavar.”´
és a szép idill eltünt!
Nagyon tetszett!
Barátsággal:sailor
Szép napot!
Örülök, hogy tetszett, kedves sailor.
Barátsággal, Imre