Egy arcot látok a tükörbe nézve:
bizonytalanul tekint rám és félve.
Egy idegen arc: én vagyok és mégsem;
arról, mikor változott meg, lekéstem.
Már nem az én életem, nem az én énem,
nem emlékszem arra, milyen voltam régen.
Tanácstalan állok, nézek jobbra-balra,
előre a jövőbe, hátra a múltba.
Keresem a percet, mikor még én voltam,
mikor még senkinek semmit nem hazudtam.
Várom percét, mikor felrémlik előttem,
az, hogy milyen voltam valamikor régen.
De múlt emlékeim sűrű homály fedi,
még távol jövőmet nem láthatja senki.
Melyik lehetett a pillanat, a döntő?
Az, amelyik előtt nem voltam még önző,
amelyik előtt a lelkem még tiszta volt,
amelyik előtt a lelkem még nem volt holt.
Vagy talán nem is holt, még most sem! csak alszik,
elbújt, rejtőzik – és pirul – de álmodik.
Álmodik, hogy egyszer megtalálom még,
s így a régi énemhez visszatérhetnék.
Bújj elő, Lelkem, keress meg, régi Énem!
És segíts a régi életemet élnem!
Már túl régen volt, hogy elveszni hagytalak,
már régóta nem sajátomnak tartalak.
Az én sorsom valami más, egy hazug lélek,
de lassan már én leszek az övé, félek.
Átitat a hazugság, magáévá tesz,
belőlem egyre nagyobb darabokat vesz.
Kitörnék bilincséből a fojtó álarcnak,
mely először szépnek tűnt s csak aztán rútnak.
Mert tőle vártam én magamnak hatalmat,
S átvette fölöttem íme az uralmat.
De most letépem az arcomról álarcom,
bár nagyon félek, veleszakad sajátom.
Jóbarát! Segíts! Egy utolsót kiáltok,
s elfújja a szél, talán elrepül az átok:
Vihar támad, megmoccan valami belül,
Örökké zúg bent, s kint sem csak úgy elül.
Ezentúl önmagam leszek, megfogadom,
és ki fogok törni, mert Én úgy akarom!
(2005. 09. 25. ; 2005. 10. 4-5.)
4 hozzászólás
Igazad van!Télleg hasonlítunk ebben:) Nagyon tetszik a versed. Szépek a rímeid. Gratulálok!
Erről a versről eszembe jutott egy kis történet. Párizsban számos olyan kis színpad van, ahol bárki előadhatja a jelenlevő gyér vagy nagyszámú közönségnek alkotásait. Nos, egy magyar (színi növendék) fellépett az egyik színpadra és Petőfi Szeptember végén versét mondta el MAGYARUL a franciáknak. Szinte áhítatos csendben hallgatták és lelkes ovációval köszönték meg. Aztán, szintén magyarul, elmondott még egy két József A. verset is.
Vigyázz most nem dicséret következik: a te Kitörni versed MAGYAR előadása (verset mondani tudó által) úgy érzem, ugyan olyan fogadtatásban részesülne. De: amellett, hogy nagyon őszinte (és ettől jó “verstanilag”) több helyütt a rím, a ritmus, a gördülő szótagszám kedvéért felesleges betétsorokat írtál (vagy nem volt időd a betétsorokat illeszteni.) Kafka Margit szépséges kiváló költőnkről írja egy filológus (kb. így) akkor jutott a csúcsra, amikor felhagyott a szabályokba rögzített líra alkalmazásával. Szabad versei szárnyalnak a legszebben.
A Te lázongó alkatod, előbb vagy utóbb szintén le fogja vetni a felesleges szabályokat és rögtön hívebb lesz, még a mostaninál is önkifejezésed.
Üdv!
Olvasó véleményét írtam volna ha már nem teszi meg a rímekről, stb… Pluszban van néhány szó, de ezeken még én is javítgatok a saját verseimen, és hónapok elteltével kifaragom a szavakat és egyre “megköveteltebb” formája lesz. .. ….
Sok a 12 szótag! Ezentúl (ön)magam leszek, megfogadom,
és ki fogok törni, mert (Én) úgy akarom!
a zárójelezetteket kell törölni!