Vihar előtti csend,
hallgat a mély,
nagyon hallgat,
s úgy fáj a némaság,
szét feszíti mellem
vérbe okádva mérgeit,
zabolátlanná marja lényem,
s ordítva tódul a magasba,
még át nem járja minden sejtem.
Minden apró zsigerem,
hol otthont keres,
végleg befészkelni magát
titkos utakról lemosni az álmokat,
hadd ragyogjon fényesen, tisztán,
fagyot engedve
legördüljön arcom élén.
8 hozzászólás
Kedves Tünde!
Szomorú sorok,de szépek!Eljönnek majd a szebb napok:)
Szeretettel olvastam:Pityu
Drága Pityu!
Szomorú, mint mindig…
Köszönöm, hogy olvastál!
Szeretettel láttalak: Tünde
A könnyek… amiről most írtál nagyon tudnak fájni. Kívánok helyette olyat amely örömből fakad! Persze, tudom, könnyű mondani, mégis.
szeretettel-panka
Jól esik a "szereteted" kedves Panka!
Szívből köszönöm szavaid!
Ölellek: Tünde : )
Kívánom, hogy örömkönnyek szülessenek "arcod élén. "
Szeretettel: oroszlán
Kedves Oroszlán!
Bizony, bizony jól jönne már néhány örömkönny…
Szeretettel láttalak: Tünde
Kedves Tünde!
Nagyon szomorú vers.
De tetszett.
Üdv: harcsa
Kedves Harcsa!
Szomorú mint mindig…
… hisz ismered már írásaim. 🙂
Szeretettel láttalak: Tünde